Budapesten a Móricz Zsigmond körtérnél induló 33-as buszra vártam negyed órát, mert óránként csak négyszer jár, azután elzötyögtem a térkép szélére, és ott megleltem ezt a helyet. Hogy is fogalmazzak. Szóval, egy visszafogottan igénytelen külvárosi bisztró, keletázsiai jellegekkel. Mert ugyan a vietnami pho az egyik fő vonzereje, de a japán sushi is ugyanúgy, míg a pulton a kínai macsek lengeti a karját lankadatlanul. Lezseren letegeznek, bárki vagy, de tulajdonképpen nem zavar. Egy magyar lány meg egy ázsiai srác ügyködik itt, láthatóan egyben van minden, pult, konyha, hátul meg valami raktár. 2 éve etet a hely vándorokat meg közelieket. Bár én nem annyira szeretnék újra itt megjelenni. A pho nagy adag, a minősége közepes, de ehető, de bármit teszel bele, egyszer csak unalmassá válik. Dúsítottam, ízesítettem ezzel meg azzal. Aztán némi tanakodás magammal, és Tom Vietnamot kértem, ez látszott a legígéretesebbnek, lány kikapott valami zacsekból 5-6 mirelit rákot, aztán sütés, a rizs semmilyen, egy összeragacsolt átlagrizs, valami mogyorós reszelék nyomokban megtalálható a tetején, a saláta sima, széttépett fejessaláta elszórva rá, a rákok rendben, az édes-csípős mártás, mint bárhol máshol. Felét, háromnegyedét megettem ennek is. Azután kértem egy mangós ázsiai teát, bolti, nagyker, ez volt legjobb íz a napban. Ütött-kopott asztalok, ütött-kopott székek, ütött-kopott vendégek, és hát ilyen kaják. Pho 2690, Tom Vietnam 2790, Aloe Vera mango 1090, szervízdíj 657 Ft, de nem szóltak, hogy benne van a számlában. Ez így 7227 forint, ennyiért jobb helyen jobb ebédet kapsz, ha jobban résen vagy. Aztán már mentem is vissza a nagyváros közepébe hosszú buszozással, meg villamosozással.
