Kiváló
2024. szeptemberben, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2025. február 3.Ajánlom a helyet másoknak is!
Az egyik őszi gasztro-túránk során Óbudáról indultunk, több vendéglátó helyet felkerestünk. Bár nem pont ezt terveztük, de benéztünk a Buda Entertainment épületébe is, amely most The GlassHouse, azaz Üvegház néven fut, és az elmúlt években elég sok minden volt már itt, többféle koncepció mentén. Említem példaképpen a Csodák Palotáját a színvonalas helyek közül, most pedig Oldtimer autók kiállítása tekinthető meg. A hely még alakulóban volt ősszel, és látszott, hogy a közönség még nem ismeri ezeket az új vendéglátó egységeket, amelyeket újonnan kialakítottak. (az épület alsó szintjén több éve működő szupermarket és az all you can eat koncepciós Buda Gourmet az más tészta, ezek már több éve jól bejáratott helyek). Többféle nemzetek konyhái tematika a fő csapásirány, ahogy értelmeztük, melyekkel kapcsolatosan a marketing kampányt még ottjártunkat követően tervezték indítani. Van olasz tésztás, japán bisztró és bár, amerikai fánkos (ez időközben már átalakult egy nem-amerikai hangsúlyos kávézóvá), és ezek között a legígéretesebb helynek a a Churchill látszott, amely egy angol vagy ír pub, de azon belül egy igényes, színvonalas fajta, ahol ételeket is kínálnak.
Az egyik felszolgáló hölgy, talán ő volt üzletvezető, megmutatta a külön bérelhető privát helyiségeket, különtermeket, szalonokat, hát, leesett az állunk (ld. fotók), hogy a színalak mögött rejtve micsoda meglepetések lapulnak. De a Churchill Pub is igazán hangulatos volt, az italkínálat változatos, a berendezés igényes. Writers Tears Copper Pot Whiskey-t (2990 Ft/4 cl) és Pilavas Ouzót (1490 Ft/4 cl) ittunk. Ajándékba kaptunk egy tál sós chipset ropogtatnivalóként az italok mellé, valamint pohár vizet is kísérőként. A kötelező szervizdíj 13%.
5000 Ft feletti fogyasztás esetén 2 óra ingyenes parkolást kínálnak az épület mélygarázsában.
Az étlapon többféle tál (sajt, hús, zöldség, tengeri), halas-rákos street food fogások, hamburger, grillezett húsok szerepelnek.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Fényképek (29)
Még több kép (19 db)
Népszerű szállások a környéken
Danubius Hotel Marina Balatonfüred
84.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Erzsébet Park Hotel Parádfürdő
74.392 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Prémium Hotel Panoráma Siófok
44.500 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval