Átlagos
2024. októberben járt ittÉrtékelt: 2025. január 4.Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Az első látogatás a Costes Downtown étterembe a nyitásukat követően nem sokkal, egy feledhetetlen, nagybetűs gasztronómiai élmény volt számomra. Ezért amikor tudomásomra jutott, hogy a 2024-es étteremhét eseményen ismét részt vesznek, az esemény keretében újra megnéztük az éttermet. Azt hozzáteszem, hogy minden asztal foglalt lett náluk elég gyorsan, de szerencsére pont történt később egy lemondás, és ezt a helyet sikerült elcsípni. A felvezetésből talán kiderült, hogy előzetes asztalfoglalás volt szükséges. A program keretében fix 9900 Ft-os áron lehetett elfogyasztani náluk az alap ebédet vagy vacsorát, ami 3 fogást tartalmazott, italok nélkül. Ezt még kiegészítette két kóstoló fogás az elején, valamint a végén búcsúzó desszert.
A korábban megszokottakhoz és látottakhoz, illetve az előzetes várakozásaimhoz képest nekem egyértelműen csalódást okozott a hely. Sok szempontból sajnos romlott a színvonal.
Több kisebb-nagyobb negatívum volt: a végével kezdem... elvileg az étkezés közben a személyzet hoz vizet, az üveget nem teszik oda az asztalodra, hanem ők figyelik a fogyasztást és folyamatosan újra töltenek. Arról nem esik szó, és bennem fel sem merült, hogy ez külön pénzbe kerülne. Ehhez képest én az egész étkezés alatt kaptam összesen ha 2 dl-t az elején az amúgy csodaszép pohárba, majd újra töltés egyszer sem történt az étkezés teljes időtartama alatt! Ezek után kiszámlázták a végén egy 0,75 l-es palack víz árát. Amikor ezt szóvá tettem, hogy ugye ezt nem gondolják komolyan, talán a 10ezer Ft-os ceh mellé beférne egy pohár víz is?, illetve nehogy már egy egész üveg vizet kifizettessenek, miközben majdnem szomjan haltam, akkor a tételt lehúzták a számláról és nem kellett végül kifizetni.
Az első üdvözlő falatka egy különleges sushi volt, az ízek harmóniája, kellemes. Utána érkezett formázott fűszervaj házi kenyérrel. OK, so-so, elment, de semmi extra. Az első "igazi" fogás kovászos uborka gazpacho tökmag, kapor leves izgalmas volt, kreatív, különleges. Az adag kicsi. A főétel Angus marha, gratin, gombák, yuzu texturák csalódást okozott. Szinte csak a hús dominált, ami nem volt hibátlan állagú, voltak benne rágós, inas részek. A húshoz képest a köret nem volt arányban, nagyon kevés volt, szinte semmiség. A menü desszertje "Csokoládé, mogyoró, fahéj fagylalt" inkább szépen mutatott, de annyira kicsi volt az adag, hogy nem adta ki az ízeket. A plusz desszert falatka két zselés cukorka szerű ízé, ezek egyáltalán nem voltak sem jó állagúak, sem finomak, nem is értettem, mi lehetett itt a koncepció.
A két kiszolgáló hölgy egyáltalán nem volt természetes, nekem végig olyan betanult, erőltetett benyomásom volt velük kapcsolatosan, egyáltalán nem éreztem az őszinte odafigyelést, a vendégekkel szembeni odaadást. A hangulat is olyan fagyos, kimért volt. Sajnálom, nem éreztem jól magam.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok: Kiszolgálás: Hangulat: Ár / érték arány: Tisztaság: Fényképek (41)
Még több kép (31 db)
Costes Downtown további értékelései
2018.05.22a párjával
Kiváló
A minőséget meg kell fizetni. Ez a közhellyé lett mély igazság talán a csúcsvendéglőkre a leginkább igaz. Bármennyire is drágának tűnik egy michelin csillagos étterem, valójában sokkal kisebb az árrés az egyes ételeken, mint egy fősodratú csárda esetében. Az átlagos jövedelemmel bíró ínyenc...
2016.03.26a párjával
Jó
Az étterem maga gyönyörű, a berendezés kifinomult és igényes. A személyzet kedves, segítőkész volt, de néha kicsit túlbuzgónak találtuk őket. Ennek ellenére egyáltalán nem éreztük magunkat feszülten, nem volt semmilyen felesleges manír vagy kimértség, csupa kedvességet tapasztaltunk. Kaptunk egy...
2016.03.25kollégákkal
Kiváló
Eddig még sosem fordult elő, hogy egy - immáron - Michelin csillagos étterembe sikerüljün beregisztrálni a különleges heti menüre. Most mégis sikerült, így valószínűleg egyszeri nagyon-nagyon akciós áron sikerült itt végigkóstolni egy teljes menüsort. Központi elhelyezkedés, a Nádor utca és a...
Népszerű szállások a környéken
Barrico Thermal Hotel Demjén
43.500 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
120.960 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
77.197 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval