Valaha az egyik legismertebb irodalmi kávéház Budapesten, aztán idejártam, a szomszéd háztömbbe gimnáziumba, még jó, hogy ide is jártam, egyszer, később valamelyik öcsém valamelyik esküvője után itt ültünk tort, hát, az jó régen lehetett, mert még a makkegészséges Som Lajos is ott támasztotta a pultot velem együtt, Azután meg volt, amikor bepusztult, kihalt, elhagyott is volt évekig. Most meg sima romkocsma, annak minden velejárójával. De van egy rakás sör, sokféle csapolt, persze, hogy beültem. 3 vagy 4 vendég volt összesen. A pultnál megbeszéltük, hogy egy korsó Krusovicét kérek. Jó, üljek csak le. Aztán a pultoslány jött, ment, beszélgetett, ki-be járt, söröm meg sehol. Egyszer csak abbahagytam az ülést és vagy 10 perc múlva a pulthoz mentem. Erre csapolni kezdett és csóválta a fejét nagyon. Hogy türelmetlen lettem volna, vagy mi? Megkaptam a sört, helyrevittem, kényelmesen megiszogattam. Azután odamentem a pulthoz, hogy fizetek. . . azt is lehet. Lehet rátenni valamennyit, kérdeztem a szokásosat. Lehet hát, hogyne lehetne! Hát hozzátettünk. De azért megkérdeztem, hogy mi a fene volt ennyi? Egy korsó sört ittam meg. Hát a szervízdíj is benne van. ? ? ? ? Én, együgyű vendég meg csak nézek. . . milyen szervízdíj? Én jöttem ide a pulthoz kérni. Nem hozták. Én jöttem megint és elvittem sk. Azután én jöttem ide fizetni. Nem elég, hogy szervízdíj is van benne, még rátettem a számlára. A lány kétszer, háromszor megkérdezte, hogy akkor most adja vissza? Hogyan adja? Kártyával fizettem. Mit ad vissza? Hát így telik-múlik az idő a Csendesben, egyébként meg már semmi sem ugyanaz, mint ami régen volt.
