Pilács az erdő szélén

Késő délután valahol a Vérmezőn vergődtem, nagyon hamar leszáll az est, és kb. a park közepén lehettem, ami ilyenkor olyan, mint egy sötét erdő. Azon tanakodtam, hogy ma még nem ettem, és egyik irányban van a Vagon, az egy jó és megbízható hely, régen voltam ott, a másik irányba meg a Dang Muoi, amiről nem volt igazán rossz emlékem, aztán meglepődve láttam a telefonomban, hogy mennyire lehúztam én ezt legutóbb. Persze, voltak itt már ilyen is, meg olyan is élményeim. Szóval ezek a lámpácskák világítottak az erdőn túl, amelyben világító kutyák mászkáltak, világító nyakörvvel meg világító gazdikkal, és én nagy gondomban a pho-t választottam megint. Így is lett. Életemet kockára téve átszaladtam a forgalmas Attila úton, be a vietnami lerakatba, ahol egy tényleg mosolygós, tényleg kedves, bár nem vietnami lány fogadott. Viszont volt nagyon szép ázsiai társa is, és mindketten feltűnően kedvesek voltak, és nem ilyenre emlékeztem itt. Szóval jó, hogy bejöttem. Beültem a belső terembe, ott pont szemben ültünk egymással egy másik ugyanilyen vén csavargóval, mint én, és csendben szemezgettünk egymással, miközben ugyanolyan levessel birkóztunk. Valami a torkán akadhatott, talán valami csípős paprika, mert kétségbeesetten és erősen köhögött egy sort, én meg hol részvétet, hol némi rosszallást löveltem a szememmel ezért. De jól elvoltunk ilyen kis nonverbális metakommunikációval. Ő előbb végzett és barátságosan és mosolyogva intett, amikor elment. Én kedvvel apasztottam a nagyadag levesemet, volt az asztalon kitéve tálkában apróra vágott erőspaprika, meg ecetes savanykák is. Jobb volt ez a leves, meg az egész látogatás, mint legutóbb, de az evőeszközök gyalázatosan vannak az asztalon a tartóban, az is igaz. De ettől függetlenül nem rossz hely. Így aztán egy nagyadag marha pho leves 3390 forint volt, a szervízdíj meg 339.