Leindiáztam a pincébe

Ma, gondoltam benézek a hajdani Darshan helyén trónoló Mixátba, de egy flegma biztonsági őr viszonylag gyorsan eltanácsolt onnan. Így aztán pár lépéssel arrébb alászálltam, mint Orfeusz az alvilágba, hogy inkább délázsiában fogyasszak valami ehetőt. A Delhi6 egy kedves kis pince, és egy szintén kedves kis indiai nő imádnivaló magyar kiejtéssel megtudakolta mijáratban, én kifejeztem vágyamat, hogy egy húsos menüt fogyasztanék, ez a kapu előtt álló kis tábláról jutott eszembe, leültem a tiszta asztalokhoz, szépen meg volt terítve mindenhol, kis hangulatvilágítás bekapcsol, én, európai Kőrösi Csoma-utód bebarangolom a helyiséget, megcsodálom a kis indiai szobrokat, de még az orosz Matrjoska-babákat is. Falból India kiált és hallik, és elgondolom, hogy ha én Vanuatu szigetére költöznék, és ott nyitnék egy magyaros vendéglőt, állandóan valami kispejlovamat vagy uzsedáré-uzsedomot szeretnék-e hallani a hangszóróból... mert hát így autentikus. De közben megjött a leves, inkább lencselevesnek tűnt, jellegzetes indiai fűszerezéssel, a második sem volt valami elit-éttermi falat, abszolút az átlagindiai éttermekre hajazott, meg kb. ilyen kaját kapsz a Krisna-völgyben is, meg a budapesti templomukban, Közben mások is alászálltam, környéken dolgozók lehettek, ki elvitte, ki ottette, palotanegyedi átlagértelmiség. Nem is volt rossz az ebéd. Jót ettem, indiai kajáldákban azért mindig ráteszek egy jó kis mangós lassit a végére, itt is így történt, a menü 3000 forint volt, a lassi külön tétel, de igazán megelégedve távoztam.