Vihánc

A Fehérvári út végtelen vonalán akad egy ilyen is. Gondoltam, ha nem csak pizza van, akár be is nézhetek egy ebédre. És nem csak pizza volt. Ezért leültem a sarokasztalnál, hogy belássam a teret, mellettem két asztallal arrébb a (tulajdonosnő? pultoslány?) dévajkodott egy amolyan munkásszálló mélyéről jött fiatal férfival, levest ettek, aztán néha a fizikai támadás közepette a "Jaj, megfolytasz! Jaj, nem kapok levegőt, Eressz már!" kiáltások harsány kacajokba ágyazva hoztak zavarba, ilyenkor szemérmesen nem néztem oda. A lány, aki talán mr. Anorexiával volt közeli rokonságban, feltűnően sokat és dévajul nevetett. Közben persze kiszolgált engem is, a kétféle cselekmény két fizikai síkon párhuzamosan zajlott. Gulyás leves kértem először, az bizonyos (melegedési) idő után érkezett, ami azért még így sem volt elégséges idő, a nagyobb szem krumplik a közepükön jéghidegek maradtak. A leves elfogadható gulyás, egy 10 pontos skálán 6-ot ér. A Holstein szelet... hát... szóval, van egy fokhagymás sülthús, pontosabban kettő, és fel van díszítve egy-egy tükörtojással. Nem volt sem finom, sem rossz, nem így képzeltem, de sebaj, a szakács így képzelte, én meg megettem, közben kijött a konyhából, a személyzet kabátban enni, néha sikerült egy-egy kacskaringósat káromkodni is, valami magyar élet volt ez, nem a nagyváros forgatagában, hanem valami nyersebb valóságban, olcsó volt, tényleg nem panaszkodom az árra, a lány cseppet sem volt barátságtalan velem, sőt, kedvesnek mondható volt, ha az asztalomhoz jött, de nem jelölném meg a helyet rendszeres úticélként.