Jó 2016. februárban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2016. február 10.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Úgy emlékszem, hogy a Drop nevű helyre az interneten figyeltem fel. Mióta a Hajós utcát sétálóutcává alakították, egyre több korrekt étterem, kávézó nyitja itt meg a kapuit. A Drop már listán volt két hónapja, amikor a minap végre sikerült ide is eljutnom. Rendeltünk egy menüt, 1090 Ft volt egy közepes, kissé sótlan palócleves valamint egy élvezhető somlói galuska. Ezen kívül kértünk még Újházi tyúkhúslevest, ami lehetett volna intenzívebb ízű, elég halványra sikeredett. Az ízintenzitás hiányát megpróbálták fokozott sózással helyettesíteni, nem volt jó ötlet. Kértem még egy hamburgert menüben, valahol 2000 és 2500 forint között volt az ára, ez a fogás ütötte a mércét. A beltér kifejezetten hangulatos, nem éppen 5 pontos, de felfele kerekítettem. A kiszolgáló ifjú hölgy bájos, kedves, veszi a lapot, öröm volt vele szót váltani. Rokonszenves hely a Drop, a gyengécske Újházi levest megbocsátjuk.
Egy nagyok kis hangulatos hely. Elöl fedett terasz, bent pedig hangulatos és csendes asztalok. A személyzet előtt le a kalappal. Foglaltam asztalt, de nem tudtam, hogy mikor érünk oda. Megoldották. Tényleg egy csendesebb sarkot kaptunk amit kértem. Nagyon kedves volt a felszolgáló is, amit kértem...
A sétálóssá nyilvánított Hajós utcában a Chagall mellett található ez a fedett teraszos étterem, amely a kiírás szerint gluténmentes, de a dizájn teljesen normális, modern, de egyáltalán nincs benne az az ezoterikus-öko-bio vonal, ami mostanság eléggé divatos, s számomra kissé erőltetett....