Már nagyon rám fért

Egy kis édes érzés mindig nagyon ráférhet az emberre, ez a hely meg nagyon jó emlék volt, a legfőbb oka, hogy nagyon régen jártam itt, az az, hogy rendre zárva volt, és valahogy nem jött össze nekem, hogy melyik napszak a legalkalmasabb, hogy én is beférjek. Meg hát nem járok itt örökké, na. De most igen! Erre mentem villamoson, és láttam ám, hogy fénylik az ablak! Kell-e jobb hívő szó, mint a nagyváros hideg és rideg dzsungelében barangolónak egy meleg sárga, hívó fény a sötétben? Na, ott a helyem! Leszálltam és iszkoltam vissza. Egyedüli vendég voltam, de ez nem zavart, sokszor előfordul. A srác, aki a pultban volt, nem volt ismerős, istenem, hogy én járok ide ritkán, az én hibám. Tehát elfilozofálgattunk, hogy mit is fogok inni, bőséges a választék. Sörből is, borból is... dobozos söröket vizsgáltunk, de mondtam, hogy ne alázzuk egymást ezzel, a minimum az üveges, amit inni szeretnék. Így aztán eljutottunk a hidegkomlós Kámenickához, ami pompás választás volt, ilyenkor az ember azt sem tudja, melyiket igya, melyiket ne. Egy darabig elücsörögtem, elcsevegtünk a Feneketlen tóról, az élővilágáról, meg még az élet ügyes-bajos dolgairól. Azután jött egy lány és egy fiú, és az új vendégek kerültek fókuszba, én meg beláttam, hogy ahhoz hideg van, hogy itt söröket igyak egymás után, egy is elég ilyenkor, különösen, ha 1700 forint. De nem bántam semmit, nagyon jól éreztem magam, ötös a hely.