Mert megérdemli

Úgy általában nem jellemző, hogy jól megnégyesezzünk egy vásárcsarnokbeli étkezdét, ahol állva eszünk, mint a lovak. Na, de miért, mi bajunk van a lovakkal, a lovak szép állatok. Ha ők tudnak állva enni, akkor én is. Feltűnt, hogy fent van ez a hely a weblapon, aztán még nem kóstolt itt senki semmit. Hát akkor majd én. Nem ehetünk minden nap a Waldorf Astoriában. A Rákóczi téri vásárcsarnok délidőben kong az ürességtől, mintha minden zárva volna, egyes üzletekre az van kiírva, hogy eladó. Gazdaságunk fővarázslói piszkos nagy pusztítást vittek végbe az elmúlt években a kereskedelemben. Ez a büfé oldalt áll. takarva kissé a kihalt vásárlóutcától. Egy-két ember ténfereg arra néha, rejtélyes okból, velem együtt. Na, és aztán megláttam, hogy van rántott csirkemáj, ez kiváltja a hormontermelésemet, egyből felélénkültem, és azt kértem helyben fogyasztásra. De tényleg, ha nem helyben fogyasztod, akkor mit csinálsz vele? Hazaviszed valami zacskóban a városon keresztül vagy kiülsz a térre a fűre rágcsálni, mint a többi hajléktalan? Itt legalább egy asztalnál állsz. Jó adag rántott csirkemáj, jó adag krumplival, jó kis céklával, tálcán. Sót is kaptam hozzá, szükségnek esetére. Finom volt. Közben néha kedélyesen beszélgettünk, a belsőségek volt a főtéma, ilyenekről esett szó, hogy szalontüdő.. meg, hogy már nem is ismerik, nem keresik az emberek. Később, amikor befejeztem a falatozást, megvitattuk a vendéglátás jelenét és múltját, a tulaj sem volt mindig itt és ilyen, valaha frakkban szolgálta az ügyet és a vendégeket. Tahó korban már nincs frakk, meg illemszabályok sincsenek, hát ez megszűnt. Ilyenekről cseverésztünk. Meg, hogy mennyiből lehet mindezt manapság kihozni... hát én összesen kb. 2500 forintot fizettem a kiadós, jó ebédért, és meg voltam vele elégedve.