Vegyes, mint a savanyúság

Megyen, megyen az egyszeri szegényember az utcán, hát, látja ám, hogy éppen arra van egy jóféle kifőzés! Na, ez biztos nem valami puccos hely, gondolta az emberünk, hát akkor jó lesz ez nekem. Beljebb kerülve kocsmárosné aranyvirág széles jókedvében fogadja is, az ember meg ráéhezik egy jóféle rakottkrumplira! Mert ritkán jut ilyenhez. A hölgy a pultban tényleg kedves, folyamatosan árad belőle a vendégszeretet, én meg hálás vagyok ezért. Múló tanácstalanságomra azonnal rugalmasan reagál, háromféle savanyúságból összerak nekem valami adagot, a rakottkrumpli maradékát meg maradéktalanul kikaparja egy tányérba. Mondjuk, a higiénia nem akkora erénye a helynek, a hölgy a bármit megfog kis kezével rásegít a húsok porciózásánál, belenyúl a kajába, de lehet, hogy csak én vagyok finnyás. Egy még idősebb asszony lehet a konyhában, ő főz talán, néha kiáll az ajtóba bánatos arccal. Lent, a földszinten valami kutya rendetlenkedik az asztalok között, ezért inkább a galériát választom. A szomszéd asztalnál valami építőmunkások lehetnek, az is lehet, hogy Déva várából, mert mindig összeomlik, vagy tönkremegy, amit csinálnak, ezen tanakodnak ebéd közben. A rakottkrumpli viszont bűnrossz., meg a savanyúság is, olcsóság ide vagy oda. Hát, nem valami nagy művész az az idős néni a konyhában. Odaégett rosszízű vacak ez. A hely egyébként valami Fradi-őrült tulajdona lehet, a kitett relikviák erre utalnak.