Ide azért néha

Persze van, ahová sokkal gyakrabban jár az ember, mint írna róla, de ma ilyen írós napom van, úgy látszik. Szóval, ma mentem, mendegéltem a Bocskai úton, és eszembe jutott, hogy ki az a szentéletű vezeklő aszkéta, aki erre járva ne enne meg egy krémest a Fadruszban? A gondolatot tett követte, átszeltem újra Budapest nagyforgalmú útját, és bevágódtam a Fadrusz utcába. Fogalmam sincs, az oldalon miért a Bocskai út a hivatalos címe. Kissé sötét volt a boltban, olyan üzemen kívüli hangulat, a kedves ember, a környék fix pontja ott állt a pultban, de mintha a pult is sokkal sivárabb lenne... ja, és krémes sincs, találjunk ki valami mást. Na, még ilyent! Hát akkor legyen gesztenyepüré, nem emlékszem, mikor ettem, de régen volt. Ezt olyan kis műanyag dobozkában kapod, mintha elvitelre kérted volna, de azért kapsz mellé illendően egy kis pohár vizet is, Szenvedtem a dobozzal, feszegettem, amíg együttes erővel ki nem nyitottuk, de láttam, hogy nem csak nekem okozott gondot. És akkor ilyen kis nyomi módon dobozkából kikanalazgattam a pürét, ami azért a helyhez méltóan nagyon finom volt! Közben kedélyesen politizáltunk, régi egyetértők vagyunk, az ország siralmas helyzete, a kor visszáságai nem hagyják nyugton a lelkiismeretünket, mutatta az úr, hogy milyen idétlen csapásokat mértek rá kereskedelmileg, miért zárt be sorban egy csomó üzlet, a január amúgy is nyomorult forgalom mindig, a megnövekedett adminisztráció meg egy vicclapba való. öt percig bíbelődött három gépen az én rendelésemmel, mire kész lett. Aztán, hogy növeljem a nap fényét, azért még azt a világhírű mandulás stanglit is megkívántam, amit minden rokonunk, ismerősünk annyira kedvel, és egy adagot azért abból is vittem, hogy örüljön a feleségem is.