Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Nézzük az újat

Fekete Delfin Bár & Kávézó BudapestFekete Delfin Bár & Kávézó Budapest a térképen

2024. februárban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2024. február 5.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Fekete Delfin nemrég tűnt fel a Bartók Béla úton, de hát ez az út fizikailag véges, szóval új hely nem keletkezik, csak valami régi helyén. Itt volt a Fapados hajdan. Most meg egy ideje szerelik, fúrják és faragják, és akkor most meg valami más lesz, vagy más néven. Ma már úgy láttam, hogy funkcionál, be is mentem avatni. A grilles borjú ebédem után valami ráivás nem árt. Megnyugvással fedeztem fel a sörcsapot, ahol ötféle aranyló lé folyik ötféle forrásból, semmi egzotikus, de azért a Pilsner Urquellért dicséret jár. Arra hajtottam tehát. Egy korsó volt a kezdet, Dreheres pohárból kaptam, ami nem volt túl szép dolog, de az egyébként kedves lány azt mondta, hogy jaj, még kevés a helyük, nincs mit hová tenni. Az emeletet (galériát) mert az is lesz, éppen szerelik, még felmenni sem lehet, Tehát amolyan próbaüzem van. De azért a sör friss volt és jóízű, és szerintem drága sem volt, ma már 900 forint egy korsó Pilsnerért a helyek többségét tekintve nem drága. Erre adtam rá még egy kicsit, felkerekítettük kerekre. Tudj róla, hogy ez itt van, szerintem semmi különös nem látszik rajta, semmi valami másra való törekvés, átlagos söröző lesz ez, azt hiszem.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:
Tisztaság:Átlagos
Fényképek (9)
Fekete Delfin Bár & Kávézó Budapest - Étlap/itallapFekete Delfin Bár & Kávézó Budapest - BelsőFekete Delfin Bár & Kávézó Budapest - Étel/italFekete Delfin Bár & Kávézó Budapest - Étel/italFekete Delfin Bár & Kávézó Budapest - EgyébFekete Delfin Bár & Kávézó Budapest - Étel/italFekete Delfin Bár & Kávézó Budapest - Étlap/itallapFekete Delfin Bár & Kávézó Budapest - Külső képFekete Delfin Bár & Kávézó Budapest - Külső kép

Fekete Delfin Bár & Kávézó további értékelései

2025.01.26barátokkal
Tavaly nyáron botlottam bele ebbe a bárba a XI. kerületben a Bartók Béla úton, amely úgy tűnt, mintha azokban a napokban nyitottak volna ki. Nemcsak a friss festés, de a szervezetlenség, kissé kaotikus beltér és pult okán is. De említhetném a kupis sarkot is az összevissza dobált göngyöleggel. De...
Népszerű szállások a környéken
Szalajka Fogadó Szilvásvárad - Kikapcsolódás
Szalajka Fogadó Szilvásvárad
53.010 Ft / 2 fő / 2 éjtől büféreggelivel
Aqua Hotel Gyula - Napi árak félpanziós ellátással
Aqua Hotel Gyula
34.950 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Hotel Forrás Szeged - Fergeteges csobbanás fürdőbelépővel
Hotel Forrás Szeged
51.000 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval