Menü a legendában

Na, és hát a Fonó... a budai Fonó, a feledhetetlen, a kulthely, a népies és a modern csudás találkozása. Ki ne lett volna még a Fonóban? Mondjuk egy jó Ghymes koncert a hősi időkben, vagy egy izzasztó táncház... csupa jó arc, csupa veled érző, veled dobogó ember. Hajj, a régmúlt ott kísért a falak között. De ma nem koncert, nem tánc, ma ebéd volt itt, mert olyan is van, elég népszerű, sokan járnak ide ilyenkor is, egy kedves anyukával kultcuccokat cseréltünk itt ma ebéd közben, szóval, jó volt... de istenem, hát még főznek is. na, nem valami fenejól. Menüt ettünk, a csontleves annyira ízetlen volt, hogy egy kanál paprikát raktam bele, hogy valami legyen... de megettem. A másodiknak kapott bakonyi elég jó volt, de a tészta az feltétfüggetlen kihűlt és száraz. Mókás a kiszolgálás, időnként elkurjantja magát a pultos, hogy két ilyen leves, vagy három olyan második és akkor a nyertes lohol a kajáért. De a hely hangulata még ott leng a térben, az udvarra, azaz a teraszra is ki lehetett volna ülni, de csak a napon volt hely, árnyékban már nem, így hát bent ültünk le. Nem volt drága kb. 4000 forintot fizettem a két menüért, ásványvízért, almaléért... de azt hiszem, koncertre még visszajönnék, de ide enni nem annyira.