Kegyelemkettes

Ha már a cégcsaládhoz tartozó divatos étterem alulmúlta várakozásainkat, gondoltuk, vigasztalódunk a túloldalon lévő cukrászdával. Ennek még az ittjártamon is jobb a híre, mint az étteremnek. Bár az is igaz, hogy a legutóbbi bejegyzés is több mint egy éves. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és sok jó fagylaltozó nyílt a környéken, van összehasonlítási alap. Valamint az értékelések háromnegyedében fontosnak tartják megemlíteni a médiából ismert, népszerű tulajt. Aki nekem is szimpatikus, de beszéljünk inkább a cukrászdában szerzett élményeinkről.

Biztosra mentünk, gondolván, egy olasz fagylaltozóban nem érhet kellemetlen meglepetés. Ó, dehogynem!
A bolt kicsi, a vevő sok, a kiszolgálás nehézkes. Ami bizonyos mértékig érthető, mert mindenki nézelődik, böngészi a feliratokat. A pultos hölgy fáradt és kedélytelen.
A falatnyi sütemények olyan szépek, hogy az is elgyönyörködik bennük, aki csak fagylaltozni akar. (Ezért ajánlom a helyet.) Sajnos a mi fantáziánkat egy különlegesség mozgatta meg: a Brioche e gelato, azaz a kalácsba töltött fagylalt, mely „kívül forró, belül hideg”. Vagyis „frissen összesütött piskóta belül krémes fagylalttal”. A termék, amit pár perc múlva az asztalunkhoz hoztak, tényleg egy apró briósra hasonlított, mármint kinézetre. Ízre, állagra nem volt se kalács, se piskóta. Hogy mikor sütötték „össze” frissen, azt nem tudom, száraz volt és jéghideg. Még a fagylalt sem olvadt meg benne, csak rákenődött, egy részét beszívta az élvezhetetlen, fojtós, száraz tészta. Egy kávéskanálnyi fagyit lekapargattunk róla, a gusztustalan és ehetetlen „burkolatot” ott hagytuk.
Ketten ugrottunk be ennek az „ínyencségnek”, a társaság többi tagja egy-egy gombóc fagyival beérte. Az pont olyan volt, mint egy átlagos cukrászdában. Ennek, meg a jó szívemnek köszönhető, hogy kegyelemkettessel „átment”.