Ilyen lehetett a Tabán

Egy március eleji napon úgy döntöttük, hogy kihasználva a gyönyörű kirándulóidőt, elmegyünk sétálni a Normafához. Hatalmasat túráztunk, jól elfáradtunk és bizony igen megéheztünk. Előrelátóan előző nap foglaltunk asztalt, csakhogy az egy órával későbbre szólt. Sebaj, nekiindultunk, hátha szerencsénk lesz. És lett.
Feleségem kerületi fogadás kapcsán itt járt a Budai vár aljában, az Attila út elején, megbúvó kis étteremben. Nem szokott ilyen eseményekről sokat mesélni, de ódákat áradozott az este felszolgált vacsoráról. Hiába a „korai” érkezés, szeretettel fogadtak és máris kerítettek nekünk egy öt fős asztalt. Bár az ételkiadó ablak szomszédságában, a bárpult mellett és a wc-s folyosóhoz közel, amivel „láb alatt voltam” én fintorogtam, de a többiek kuckósnak ítélték. Bizony tévedtem, mert egyszer sem kellett arrébb tolnom a székemet, pedig volt forgalom.
A pincér elénk penderítette az étlapokat és fél pillanat múlva máris írta össze az italrendeléseinket: üdítő, pálinka, limonádé, alkoholmentes és igazi sör. Egyik kezünkben a pohárral bújtuk az étlap. Feleségem az Erdélyi húsgombócos csorbalevest és a Somlói galuskát ajánlotta. Levest csak ketten rendeltek a lányommal, hagyva hogy a forró nedű kellemesen bizsergesse csípősségével a nyelvüket és a szájpadlásukat. Igazi bajor hangulata volt a helynek, kicsit sörözős, régi vendéglők hangulatát idéző. Fent az elmaradhatatlan sportközvetítéses tv-vel, politizáló nyugdíjas bácsival, bár ő a 92. életévét tapodta. Se rajta sem a helyen nem látszott az idő vasfoga. Volt időn körbenézni, mert a hely tele volt és kellett az ételeinkre várni. Bár lehet, hogy csak az éhség miatt tűnt hosszúnak. Édesapám a Tabánban élt és ott ismerkedett meg édesanyámmal. Szeretet rajzolni és sok kész rajzát és vázlatát néztem a házunk falán. Ezeknek a képeknek a hangulata köszönt vissza itt is a hely díszítésében.
Ám a falak rajzait elhomályosították ételeinkből felszálló gőzök és párák irizáló lebegése. Éhes farkascsordaként vetettük magunkat tányérjainkra, amelyek nem a túlcsicsázott cicomától roskadoztak, hanem az étel mennyiségétől. Rántott gomba tartárral, borjú- és marhapörkölt galuskával, vaslapon sült csirkecomb lecsóval és tojásos galuskával, bélszínérmék chipsburgonyával. Mindenki mindenbe bele kellett, hogy kóstoljon és igazi házias ízeket találtunk. Talán most történt meg először, hogy nem csomagoltattuk el a maradékot … mert nem maradt egy falat sem és még a mosogatóknak sem kellett dolgozniuk a tányérjainkkal. És az étkezés csúcs a sokat emlegetett Somlói, fiamnak kedvességből lekváros palacsinta (Nincs az étlapon.), na meg persze egy kis házi édesség, amit KÖ-TE-LE-ZŐ kipróbálni: a mákkrémmel töltött palacsinta. (Bevallom ezt én ettem.) Az árak sem karcolják a felhőket és el kell ismernem, a feleségemnek igaza volt a hely választásában. Örülök, hogy elsőnek értékelhettem ezt a helyet.
Egyetlen negatívumot hagytam a végére, ami mellett nem tudok elmenni. Persze lehet, hogy csak rosszkor voltam rossz helyen… Sajnos manapság az emberek pénztárcája nem áll egyenes arányban a kulturáltságukkal. Így az, hogy mi fogadja a vendéget a wc-ben az csakis az étterem munkatársainak a feladata. Kicsit gyakrabban kell a toalettre ránézni.