Jó
2025. márciusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2025. március 23.Ajánlom a helyet másoknak is!
VI. kerület Bajcsy, a Nyugati tér vonzáskörzete, forgalmas főútvonal. Jó pár évvel ezelőtt, még a covid járvány előtti időkben én jártam már itt, és teljesen úgy emlékeztem, hogy írtam róla beszámolót is, de ennek semmi nyoma. Mindegy, akkor jöjjön az aktuális helyzet. Az eredeti, évekkel ezelőtti állapothoz képest már jelentősen átalakult a beltér. Ha jól követtem az eseményeket, 2024 őszén nyitottak meg újra. Ami maradt a múltból, az a növényekkel dekorált, nagyon zöld beltér, ami a jelenlegi névadó is. A beltér a zöld növényes (mű) dekoráción kívül annyira nem mondható érdekesnek, pontosabban az első tere elég puritán, de a belső terem az sokkal dizájnosabb. Inkább bár hangulata van a helynek, mint kávézó. A nyitva tartási idő a valóságban nem fedi teljesen a meghirdetett időszakot. Két alkalommal is voltam itt úgy, hogy elvileg nyitva kellett volna lenniük, de a valóságban mégsem. Mivel itt lakom a közelben, ez számomra nem okozott gondot, úgyis csak éppen erre jártam, ezért tudom biztosan. A nagy számú külföldi turistát megcélozva kínálnak reggeli és brunch ételeket, Toast, szendicsek, tojásételek, crunchy ropogós falatok, saláták, granola. A szék kényelmetlen volt, és amelyikre ki szerettem volna cserélni, az meg sérült, törött volt. Szerencsére volt bőven választási lehetőség.
Mainstream alkoholos italkínálat, sörök terén üvegesben Dreher, Heineken, Staropramen, a csapon Soproni.
Nyáron van teraszuk a járdán. Mosdó az alagsorban, a lejutás nem akadálymentesített.
Az eszpresszó 650 Ft volt, járt mellé karamellás keksz, víz viszont nem.
Inkább 3,5 pontos hely, de ezúttal felfelé kerekítettem.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Fényképek (16)
Még több kép (6 db)
Népszerű szállások a környéken
Hotel Piroska Bük, Bükfürd?
72.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Szalajka Fogadó Szilvásvárad
53.010 Ft / 2 fő / 2 éjtől büféreggelivel
Főnix Wellness Resort Nógrádgárdony
42.800 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval