Kis férfiklub a Duna mellett

Gyula Bácsi Piccolo Sörbárja életmentő funkciót látott el tegnap. A Godot Galériában teremőrködtem tegnap egy jótékonysági akció keretében, de arra nem számított, hogy a romos gyárépületbe települt képtárban ennyire hideg lesz. Pokrócokba burkolva vacogtunk a kolléganőmmel és hirtelen eszembe jutott, ami egyébként, más esetben szinte soha, hogy hááá, ha lenne egy kis presszó, csehó, bármi a környéken, jaj, bekapnék egy felest, hogy legalább belülről fűtsem magam. Kitámolyogtam a sötét ismeretlenbe és másfél sarok után beleszaladtam Gyula Bácsi kis műintézményébe. Rendkívül empatikus kis hely. Megfáradt családapák könyökölnek itt-ott, dohányoznak a bolt előtt, és nézik bele a világba vélt vagy valós bánatukat. Az apró helyiségben ott sorakozik a rengeteg ital, csillognak a poharak, a pult végén meg egy bűvös gép, néha odamegy egy-egy reménykedő és döbbenetes számkódokat diktál Gyula bácsinak, olyan rejtélyeseket, mint a titkos hadparancsok a második világháborúban. Ő így sportfogad. Én is mondtam a bajomat Gyula bácsinak, ő meg nagyon megértően egy hosszú listát mutatott, hogy mit lehet itt inni. Ötletem sem volt, hogy mit kérjek, de megbeszéltük és megegyeztünk egy szilvás Unicumban. Az jót fog tenni. A jégről kapta elő, és nagyon tiszta pohárba töltötte. Gyula bácsi valószínűleg megszegi a szabályokat és bent is dohányzik, bizonyos jelek erre utalnak. De ennek a szimpatikus embernek ennél többet is elnéznék. Aztán, hogy a pultra könyökölve még egy kicsit élvezzem ezt a férfibarlangot, kértem egy kávét is. Hát az nem volt egy világszám, de nem is esett rosszul. Olyan retró-éjszakai kávé íze volt. A hideg meg a forró italért fizettem borravalóval együtt 700 vagy 800 forintot...