Mind a ketten egy New York hot dogot ettünk, én annyi különbséggel, hogy kértem hozzá tornádó chipset(pálcikára felfűzött, vékony burgonyachips darabok). Nincs - jött a válasz. Oké. Akkor csak a "new yorki kutyák" lesznek. Én a hot dogomra nem kértem savanyú uborkát. A pultos hölgyemény beütötte a rendelést, elvette a pénzt, visszaadta a visszajárót, majd kérte a következő rendelést, a következő vevőtől. Na most, néztem ki a fejemből. Bizony itt egy Uri Gellert is megszégyenítő, telepatikus adatátvitelről lehet szó, ugyanis azt, hogy nem kértem bele savanyú uborkát, valószínűleg így továbbította, az ételt összekészítő lánynak. Kész is lett a kajám, benne a nem kért tartozékkal. Jeleztem is, hogy de én nem kértem bele. . . mire gyorsan összedobtak nekem egy másikat. Jó. Elvittük. Időközben a hagyma, amely oly gusztusosan figyelt a barátnőm ételén, egyszer csak elszökött. Le a földre. Csapatostul. Szegénynek alig marad valami a hot dogján. Miközben ettem, az én hot dogomról is előszeretettel potyogtak jobbra-balra a ketchupos mustáros hagyma darabok. Ezen a ponton megállapítottuk, hogy ez bizony, nem egy "randikaja". Miután a hagymabombázásomat befejeztem, és sikerült leennem a barátnőm táskáját (is), vártam a jóllakottság érzését. De elmaradt. Olyan ettem is, meg nem is érzésem volt. Nem mondom, hogy egy buli után nem térnék ide be újra, bár elképzelhetőbb, hogy inkább maradnék a jól megszokott, minden sarkon lévő, gyorséttermeknél. Ahol hely is van, leülni.