AKI NEM TUD ARABUSUL,

ne is főzzön arabusul! Szombaton készítettünk itthon egy isteni finom marokkói paprikás csirkét Váncsa István egyik kitűnő receptes könyvéből. Vasárnap pedig, hogy folytassuk az arab vonalat, a budapesti Belvárosban járván, betértünk ebbe a Hummus Bárba ebédelni. Mégiscsak ők főzik az autentikus arab konyhát, gondoltuk...
A párom rendelt egy selyem levest, ki tudja mi volt benne, de ízre semmi különös, szerinte. Én kértem egy darált marhahúsos hummusz tálat. Nos, a hummusz nagyon finom, krémes volt, no de rajta a hús?! Még langyosnak is alig mondható, és fűszert nem látott, íztelen. A párom shawarma főételében ugyancsak minden inkább hideg, mint meleg volt, és az apróra vágott hús ebben sem látott fűszert semmifélét. Az arab kenyér, a laffa viszont frissen sült, finom volt, mind fehér, mind teljes kiőrlésű változatban. No, de nem kenyeret és humuszt enni mentünk, hanem ebédelni!
Miközben pedig küzdöttünk a hideg és íztelen ételekkel, minden esetben, ha nyílt az utcára vezető ajtó, jeges áramlat csapott meg bennünket, mert a nyílászáró nem zárja jól a nyílást. Szegény kiszolgáló hölgyek folyvást ugráltak az ajtóhoz, rendesen bezárni azt.
A pénztári blokkra, érdekes megoldással, utólag rápecsételték, hogy az összeg nem tartalmazza a kiszolgálás díját... Hmm. Az étel pedig nem érte meg az árát! Annyit fizettünk hát, amennyit a blokk mutatott. Nem volt sok, de még így sem volt értékarányos!