Ica mama cégének egy újabb arca

Mindenféle járt a fejemben, amíg errefelé jöttem, rántott húsok, főzelékek, saláták, lehet itt bármiből jót is, rosszabbat is kapni, mikor hogy... valamit megláttam a táblán kint, erre bementem és már elfelejtettem. Hogy mi volta hívószó. Vidám nő mondta a pultba (ma vidám nőt osztott nekem a véletlen), hogy jól van akkor, menjek ki újra, nézem meg, aztán találjam ki, hogy mire éhezem rá. Ezt praktikus gondolat volt, kimentem, jól megnéztem és persze! A paprikáskrumpli! Az volt az! Na, visszamentem, bevallottam a paprikáskrumplit, már majdnem meg is kaptam, amikor láttam ám, hogy van rántott csirkemáj! Jaj, most mit csináljak? Melyik kezemet harapjam meg? A kettőt nem lehet együtt enni. A nő megint kitalálta a tutit, szóval, egyek egy jó adag paprikáskrumplit itt, aztán csomagoltassak be rántott csirkemájat és akkor azt majd otthon. Így is lett! A krumplihoz kértem jó adag hosszú, vékony, erőspaprikát, ezen egy darabig elpoénkodtunk, hogy hosszú és vékony, de hát ez egy sarki hentes, itt így kell. Felültem az ablakba a magas székre, és evés közben elnéztem, milyen utcai performance zajlik az ablak előtt, két deklasszált elem tántorgott ott, az egyik evett valami fura maradékot, a másik idegesen elszaladt, visszaszaladt, gesztikulált, belekajált a másik tányérjába, közben dohányzott, szóval, így mulatták az időt. A paprikáskrumpli pocsék volt, egészen sötét színű, nem az a harmonikus kolbász-krumpli barátság, hanem valami kesernyés-savanykás dolog, de volt valami óvilági benne, megettem, de a vékony hosszú paprika nagyon sokat segített rajta, mindig hozzámenekültem. Az viszont kitűnő volt. Meg a rántott csirkemáj is, itthon több adagban megettük, uzsonnára, vacsorára, szóval, végül minden jó, ha a vége jó!