Nem a legjobb pub, annyi biztos.

Egy egész napos gyűlés ebédszünetében ejtettem útba a Jack Doyle Pubot. A pubos hangulat azóta az egyik legfőbb kedvencem, mióta a Podmaniczky téri John Bullba elmentem a kilencvenes évek első felében. Első pubélményem egyébként az Irish Cat volt 1992-ben, de akkor nem tudtam semmit élvezni belőle, mert annyian voltak bent, hogy szó szoros értelmében lépni nem lehetett, csak gyúródni.
Azóta is előszeretettel látogatom a pubokat, annál is inkább, hogy ezekben a nagyipari sörgyártás jobb darabjait lehet inni, Guinness-t, Kilkenny, London Pride-ot, szóval kommersz ale-eket, amelyek mégiscsak jobbak, mint a kommersz tömeg-lágerek, amivel elöntötte Európát a Heineken vagy Saab-Miller.
A Jack Doyle is hangulatos egység, az italkínálat viszont jóval alatta marad a pubok zömének, itt a Guinness-en és Kilkenny-n kívül csak Heineken termékeket lehet kapni, a whiskey választék is elég kommersz. Egy Guinness-t ittam, ami nem annyira jó sör, mint amilyen szép s mint amilyen jó a marketingje. Hozta a formáját, nem vizezték fel, jó volt a hőmérséklete is.
Kínálnak ételeket is, én az italválasztékot pontoztam az ételrovatban egy nagyon halvány 4 ponttal.