- Szevasz, mi van. . . mondta a nálam kb. pont 50 évvel fiatalabb tanonc a pult mögül, amikor lebarlangoltam a mélybe. Ööö. . . néha ezt rossznéven veszem, valami tanárvér, vagy mi, de most nem annyira zavart, felvettem a fonalat. Hát mi lenne, szomjas vagyok, izzadok, akár a disznó, inni jöttem, mint teve az oázisba. . . Hát van ez meg az. . . nem érdekel ez meg az, hideg sört, mielőtt itt esem össze a pultnál! És így esett, hogy a kifogástalan, hideg Krusovice és én találkoztunk és összeolvadtunk. Közben faggattam a hivatalos személyt, hogy mi újság, mióta megy ez itt megint, nos, ő általában új a nagyvilágban, nem sokat tud a történelemről. Ez egy régi kult-teázó volt, aztán lett Kalács, a sörös pinceszentély, azért voltak itt közben változások is. Mint jó öreg visszatérő végigvizslattam a terepet, eltűnt a mókás kis medence, megvilágított szökőkút a halakkal a teremből, mintha sohasem lett volna. Teázónak most is teázó, rengeteg teával a fedélzeten, de közben meg remek söröző is, és a lepénykínálat is megvan, látszik a falon, meg a legény is mondta, de a főkedvencem, a marhahúsos hiányzik a felsoroltakból. Legény nem is tud róla. Nem baj, most már akkor tud. A sör megmentette az életemet, meg van egy régi/új biztos pont, ahová folyamodni lehet, mindenkinek ajánlom, aki teázni vagy sörözni akar. talán még bele is jön minden megint és újra színötös lesz.