Kicsi ez a város

Az ember hiába bolyong, néha visszajár ugyanazokra a helyekre is, ahol korábban már volt. Főleg azért például, mert a környező utcákban mindent zárva talált, itt meg jó emlékek, jó ételek voltak. Nem tudom, ki jár ide, itt autóval nem lehet megállni a Rákóczi úton, gyalog járni sincs ok, mert alig van itt olyan üzlet, amiért érdemes lenne, legfeljebb, ha itt lakik az ember, akkor azért. De ez a bolt évek óta nyitva van, a lány, aki a pultban volt, barátságos volt, rövid töprengés után kiszúrtam az étlapról a W-valahányas tésztát tenger gyümölcseivel, frissen készül, látni az üvegen át, hogy az idősebbek dolgoznak bent vele, a dekoratív fiatal lány pedig kint pihen a pultos széken. De most fel is szolgált, kihozta, nem úgy mint egykor az elődje. Kis szója, kis csípős rá, és már ettem is, nagyon finom volt, ez volt a jó emlék, nem változott, nem volt olcsó, de nem is egy kínai tészta, de élvezetes étkezés. Utána egy gránátalmás Aloe Vera, és máris 5 ponttal jobban éreztem magam. Kár, hogy ez így kiesik a világból. Milyen furcsa Budapest egyik főútvonalát a világból kiesőnek tekinteni. De ez a helyzet.