Egyedül egy étteremben

Járványhelyzet. Üres az étterem. Az ajtóban kiállított nagy tapipadokon rendelem meg a szendvicsemet, természetesen elvitelre. A helység székei mind asztalokra vannak felpakolva, piros-fehér szalaggal lekerítve. Nem tehetnek róla, ezt kell tenni. Beütöm a rendelést, kifizetem a terminálnál, majd beljebb megyek. Néhányan tesznek-vesznek a munkaterületen. Ácsorgok, néznivaló nemigen akad. A fehér inges manager mehet el mellettem, de látszólag rám se hederít. Aztán kiderül mégis, mert elég határozottan kiküld egy pénztárost. Aki egy darabig ácsorog a pénztár mögött, pár lépésre tőlem. Nagyon nem kapacitál rendelésre. Talán ő már észlelte, hogy mindent magam intéztem. Már csak a szendvicset várom. Lassan meg is unja, visszamegy a pult mögé, valahová a gépek közé. Lassan készül a szendvics. Lassabban, mint amikor pörög az étterem. A táblán csak az én számom van fenn. Készítjük - ígéri. Aztán kész lesz. Kisurranok, kezdem magam nagyon egyedül érezni benn.