Jó
2024. novemberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2025. január 30.Ajánlom a helyet másoknak is!
A Kicsi Japán első egységeiben készült ételek az Üllői úton azok tetszését nyerték el, akik a japán konyha fogalma alatt nem csupán a sushi - ramen egyébként nyertes duót értik, hanem nyitottabbak az egzotikumokra, az európai/magyar ízléstől meglehetősen különböző, de autentikus ízekre és gasztronómiai megoldásokra. Pl. marhanyelv, csirkegyomor, tengeri herkentyűk, tintahal, polip, tengeri uborka is szerepel az étlapon. Én a nagyon extrém ételekkel szemben egy kissé bizalmatlan vagyok, de a Kicsi Japán az a hely, ahol lehet még ebben a halmazban is érdekes, különleges, de vállalható fogásokat találni. Ezek után nagy örömmel láttam, hogy a lakásunktól csupán pár méterre nyitottak egy újabb Kicsi Japán bisztrót, ráadásul ennek nagyobb az alapterülete, több az ülőhely, az étlap nem teljesen egyezik meg a két helyen. Hogy mégsem lettem egyelőre gyakoribb vendég, annak alapvetően két oka van. Az egyik, hogy az első látogatás alkalmával még eléggé kiforratlannak tűnt a hely pl. az amúgy elég rövid étlapról több tétel is hiányzott, ráadásul olyan étel is, amelyről csak a rendelés felvétele és a szakáccsal való egyeztetés után derült ki, hogy ja, bocs, az sincs.
A berendezés egyszerű, de autentikus, egy kissé szűkös, de barátságos.
Egyébként sushiból sokféle volt, amelyeket frissen készített el a sushi séf, de én direkt mást szerettem volna enni, mert jó sushit ehetek máshol is. Így végül nem lettek túl különleges fogások, viszont amit ettem. sokkal jobb volt, mint általában a budapesti ázsiai kifőzdékben, büfékben. Itt a gyoza nem mirelitből készült, és egészen más, sokkal jobb volt a fűszerezése és az elkészítése, valamint tonkatsu csirkét - ez volt a séf javaslat az elfogyott grillezett lazac helyett... hát, nem ugyanaz...., ami annyira nem volt átütő. Kértem még köretként egy adag rizst, valamint jázminos zöld teát. Az adagok kicsik 4-4 kisebb darab, mert ezek előételek. Kötelező szervizdíj 10%. Közel 6000 Ft-ot fizettem, szerencsére nem voltam túl éhes, mert egyébként nem laktam volna jól. A kiszolgáló hölggyel angolul beszéltünk, de voltak olyan fogalmak, amelyeket angolul sem értett, én viszont nem tudok japánul.
Reményt keltő hely, visszatérek még, egyelőre ez nálam 4 pont a hiányosságokra tekintettel, de fejlődőképes.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok: Kiszolgálás: Hangulat: Ár / érték arány: Tisztaság: Fényképek (19)
Még több kép (9 db)
Népszerű szállások a környéken
Barrico Thermal Hotel Demjén
43.500 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Tisza Balneum Hotel Tiszafüred
43.800 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös
69.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval