Nem állom meg, hogy ide ne illesszem a hely szívhez szóló, bensőt megmozgató történetének legalább a legelejét: “Abban a pillanatban, amikor megszületett a kiSSBende contact dining bisztró gondolata, tejfölös volt a szánk. Nyár volt, így a fehér még inkább nyomot hagyott az addigra már sok napot látott arcunkon, érzetben hűsített, látványban élénkített. Így lett a színünk a fehér. Mint a tisztaság, letisztultság, egyszerűség, békesség, üdeség és bátor őszinteség színe. És a tejfölé. Az ország egy távoli pontján, egy régi faasztal mellett ültünk, nevettünk, beszélgettünk, hol mélyen és csendesen, hol kacagva, játszva… És ettünk. Kenyérlángost… frisset, vastag tésztájút. Tökéletes pillanat volt. Valamiféle titkos szövetség az étel, az idő és magunk között. Mintha megállt volna minden, s magának a tökéletes teljességnek a nyugalmába forrott volna össze. . . Csak közelség volt. Egység. Valamiféle különleges egység. Kapcsolat. Egymással, az élettel, az emberekkel, s a Világ valamennyi apró rezdülésével. Az együtt levés, az együtt evés és a jóleső, tiszta, minden értelemben vett jóllakás teljességével. ”
A kiszolgálás olyan, mint ami sugárzik e sorokból: kommunikatív, motivált, lelkes. Az árak magasak, de a minőséget ugyebár meg kell fizetni. Mi bort ittunk, kaptunk a ház figyelmességeként egy kis sonkát és sajtot is hozzá. Csodás hely a KissBende, megyünk még.
