Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Temetőmente

La Piazza BudapestLa Piazza Budapest a térképen

2024. szeptemberben, családjával járt ittÉrtékelt: 2024. szeptember 28.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A héten sajnos több gyászmise meg temetés is volt, és az egyik ilyen alkalom után beültünk a rokonsággal egy temető melletti halotti torra Farkasréten. Érdekes, hogy az ezt szervező rokonom azt mondta, hogy pont az én egyik értékelésem miatt nem választottak egy másik éttermet a közelben. Így kerültünk ide. Még mindig a temető mellett van, de nem a közismert főbejáratnál. Olaszos hely, a nevéből is adódik, a dekorációról is, mint látod, és az étlap ugyanezt tükrözi. Nem volt előre rendelt étel, á la carte ettünk, és utólag meggondolva, nem is ettem olaszosat. Mások meg igen, volt, akik pl. pizzát, és el voltak ragadtatva. Én, a velem szemben ülő nővel együtt, akit itt ismertem meg, tanyasi húslevet ettünk, és mi nem voltunk annyira oda érte. Először azt véltük, hogy erősen híg, a tészta nem volt benne puha, ízetlennek tűnt, de mindenféle erőspaprikákat, olajokat kaptunk hozzá, szóval tettünk bele ízt. A másodikam bőrén sült csirke volt krumplipürével, az nagyon jó volt, tökéletesre alkotva. Először koccintottam pezsgővel, mondtunk hozzá ezt-azt, aztán majdnem kiköptem hirtelen, rájöttem, hogy de én vezetek, elkezdtem inkább buzgón limonádékat inni. Úgy láttam, hallottam, hogy sokan nagyon meg voltak elégedve a saját választásukkal, tehát a konyha nyilvánvalóan jó. A felszolgálás különösen figyelmes. A környezet egy kicsit... khmmm... különösen a ház körül, olyan kis semmilyen, igénytelen, nem túl előkelő. De mindenképpen ajánlom a helyet, eléggé jó eséllyel lehet itt egy jót enni!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:
Ár / érték arány:
Tisztaság:Átlagos
Fényképek (13)
La Piazza Budapest - Külső képLa Piazza Budapest - Külső képLa Piazza Budapest - EgyébLa Piazza Budapest - Étlap/itallapLa Piazza Budapest - Étlap/itallapLa Piazza Budapest - Étlap/itallapLa Piazza Budapest - Étel/italLa Piazza Budapest - Étel/italLa Piazza Budapest - Étel/italLa Piazza Budapest - Étel/italLa Piazza Budapest - Étel/italLa Piazza Budapest - BelsőLa Piazza Budapest - Belső
Népszerű szállások a környéken
Willis Hotel Business & Wellness Zalaegerszeg - Szilveszter Zalaegerszegen
Willis Hotel Business & Wellness Zalaegerszeg
159.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Thermal Hotel Balance Lenti - Balance napok, fürdőbelépővel
Thermal Hotel Balance Lenti
105.840 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Venus Hotel Zalakaros - Karácsonyi ajánlat
Venus Hotel Zalakaros
155.400 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval