Betérő vendég

Néha beugrom ide, pl. ráéhezem egy szendvicsre, népszerű a hely, általában sorban is állnak az emberek. Többen szolgálnak ki, daráló az egész, de valahogy mégis a rendezettség egy bizonyos fokát sugallja. Még többen kellenének, az ajtón kint a felirat, hogy felvesznek még dolgozót. A szendviccsel nem is volt semmi hiba, mondtam, itt szeretném megenni, nem ennék az utcán, Budapest leglégszennyezettebb légterében. Kaptam egy kistányért. Néztem még várakozóan. Hát ott, az asztalnál lehet szalvétát találni. Jó, megyek, találok. Két lány üldögél mobilozgatva, éppen úgy, hogy eltorlaszolják a két beüléssel az 5-6 embernyi helyet, ami a kirakat előtt ki van alakítva. Egy darabig mocorgok, semmi. Aztán benyúlok az intim szférájukba, áthajolok felettük, és így szalvétát nyerek. Aztán nekiállok állva enni a kistányérkámmal. A lányok észreveszik magukat, kikullognak a bolt elé, a járdán is van asztal meg szék, leülhetek. Elgondolom, hogy ha ennyien állnak a pultban, miért nem jut senkinek ideje ide kijönni, letörölgetni a morzsás, maradékos asztalt, elvinni a használt, összegyűrt szalvétás tányért. Mert azzal együtt eszem. De nem maradok tárasaság nélkül, amíg fogyasztottam, kb. hárman is úgy vélték, hogy ez az asztal kiváló plató a táskájukba való ügyesebb bepakoláshoz, hát odajöttek, pakolásztak, én meg bután nézve ettem tovább. Hát ilyen ez.