Jó 2015. decemberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2015. december 15.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Kifejezetten szeretem azokat a helyeket, ahol egy könyvesbolt van egybeépítve egy teázóval vagy borozóval. (Ezutóbbira az aradi Tulipán az ideáltipikus példa, de az Alexandra is idéz valamit ebből a kombinációból, kár, hogy a kávézójukban nem sok Matthias bort lehet kapni). A Litea könyvesboltban 1996-ban jártam először, egy politikai vitairat bemutatóján. Valahogy azóta nem keveredtem oda. Most a 2015-ös Év Borászának a sajtó munkatársai előtti bemutatása vitt fel a Várba s mivel a kezdésig volt még egy negyed óra, beültem a Liteába. Kellemes meglepetés ért az árlap megtekintésekor, itt ugyanis nem érezni, hogy a Várban vagyunk, különösen nagy volt a kontraszt a Clark Ádám téri lángosozóval, ahol egy sima lángos 800 forint s az még nincs is Várban. A Piknik büfében, egy saroknyira a Liteától 1000 forint a sima lángos is és a forralt bor is, ezek után el lehet képzelni a meglepetésem, amikor néztem, hogy 250 ft egy tea s nagyjából ennyit fizettem a Hohes C Grapefruit üdítőre is. Gyorsan felhörpinthető italra volt szükség, inkább máskorra hagytam a forró teát. A választék egyébként nem túl nagy, nem is extra, de kedves a kiszolgálás és hangulatos a könyvesbolt-beltér.