Milyen különös

Nahát, hogy ide még soha nem írtam, nem is értem. Na, nem mintha az ember bármikor is eljönne ide ebédelni, erre ezer más hely akadna a környéken. De ha például korán reggel a pályaudvaron lődörögsz, mint egy ukrán menekült, azért csak kézenfekvő, praktikus, különös tekintettel arra, hogy a reggeli kínálatuk nagyon jó reggelis nekem, a tojásos-baconos McMuffint például kifejezetten szeretem. Így történt tegnap is, heti betevő áldozó muffinomra vártak a sorban, mint a hívek a mise végén, közben odajött egy templomszolga, azaz egy lány, izé, nálam is lehet itt útközben rendelni, mondtam is az igét, ő meg nyomkodta a tabletjén, de ettől nem kerültem előbbre, csak kaptam egy cetlit, talán búcsúzcédulát. Ezt kellett belengetnem, mikor a sekrestyés elé kerültem, és végül is a folyamat csak bonyolódott, nem egyszerűsödött. Megkaptam a falatokat, és, mivel a pályaudvaron általában koszos kézzel lődörög az ilyenfajta, mint és (meg mások is) kértem egy kisvillát a krumplihoz. Még 60 forint, szabta ki a penitenciát a ház szolgája, és siváran bekotortam a farzsebembe további obulusokért. Hát ez még nem volt, hogy kértem egy műanyag vagy favillát és 60 forint még... na, de a recesszió az recesszió. Egyébként az épület szép, tényleg, a klasszikus nagyok (pl. Eiffel) esze és keze által megalkotott varázslat gyönyörű keretet ad az amerikai-magyar népétkeztetőnek, fogyasztottam és távoztam a síneken a horizont felé.