Kis nosztalgia

Megyek, mendegélek a Szigony utca vége felé a metrónál, meleg is van, szomjas is vagyok, hopp, ott van szemben a Medikus! Vagy 50 éve éppen itt dolgoztam a Radiológiai klinikán, nézzük, mi van ott szemben? Mi maradt abból? Háát, nem ugyanaz, de egy picit igen. Kis sötét hűvösebb hely, azonnal megcsap valami fura borszag, amolyan kocsmaszag, keresem az okát, nem nyilvánvaló, ez nem annyira tipikus borozó, inkább egy, az idők során lepukkant hely, hajdani dicsőségén álmodozva. Kértem sört... csak nemszeretem sör volt csapolva. De van üveges, akár Pilsner Urquell is. Jó! Kér hozzá poharat? Minden normális esetben kér az ember egy üveg sörhöz poharat, mert milyen már az, de itt... kb. 20 másodpercig tanakodtam, közben merőn néztem a nő szemébe. De aztán beláttam, hogy nem. Nem, ez nem az a hely, ahol pohárból isszák a sört. Szóval nem kérek. De majd kérek később egy kávét, most fizessek? Nem akármikor, ráér később. De kedélyes az egész. Van valami különösen barátságos ebben a megrekedt időben. Pár asztalnál lent és fent érettségizők (?), egyetemisták (?) ülnek társaságokban, valami vizsga az biztos, mert mindenki fehér blúzban, ingben van, és jól érzik magukat. A hely hűs, árnyékos és van egy múltszázaddal keveredett levegője. Ahogy innen kinézel iszogatás közben az Üllőire. Intettem, hogy lehet a kávé, már be volt készítve a csésze, csak indítani kellett a gépet. Paff, kész is volt. Az egész valami viccesen olcsó volt. Nem is volt rossz. Az utcáról egy érdekes, sárgaruhás MILF figyelt a kirakaton keresztül. Mozogtam jobbra-balra, hogy biztos, hogy engem? Biztos, átmentem két ablakkal arrébb, ő is átment, és ott is. Viharosan kutattam az emlékeimben, peregtek a lapok, de nem, semmi. Aztán valahogy megunta, feladta, távozott. Meg kicsit később én is.