Vegyes saláta

Miközben írom, ide-oda billen a mérleg nyelve. Sok pozitív és némi negatív tapasztalat is egyben. A szépséges népviseletbe öltözött hölggyel a vásárcsarnok előtt nem először találkozom, meg is ismert. Éppen ebédelni indultam valahová. Hát rajta, akkor ma legyen ez a Pipa nevű étterem, a múltkor már végigmászkáltam és akkor meg is beszéltük, hogy jövök majd enni. És a hölgy emlékezett is erre. Ajtónyitás. Ajtó kinyílik. Én be. Az úr, aki kinyitotta, zavarba ejtő kérdést tesz fel, hogy tessék, mit szeretnék, mi járatban, keresek valakit? Én meg zavarbaesetten mondom, hogy hát anyagot cserélnék, tányéron kérném, és megenném, ha lehet. És közben mutogatom is a kezemmel. Elvitelre? Nem, dehogy, itt! Lehet? Igen, csak nem értették, hogy mit nézelődök. Hát azt, hogy van-e hely, és hogy hol van hely... magyarázkodom. Végül aztán leülhetem egy üres asztalhoz, nem messze a bejárattól. Viszonylag gyorsan kaptam étlapot is. A választék viszonylag szűkös. de nem rossz. Erdélyi húsgombócos levest áhítottam és aztán kacsasültet. Rendben. Kicsi vagy nagy legyen a leves? Ez egy jópont. Tanácstalanul néztem, és nagyon jó segítséget kaptam, a kacsasült kiadós nagyon, elég lesz a kisebb leves. Rendben! Sört kérek? Igen, milyen van? Hát ilyen-olyan kézműves... fejvakarás. Az mindig kétesélyes. Nem baj, hoz kóstolót, ő is így gondolkodik erről, mint én. Ez is egy jópont! Kaptam kétujjnyi friss sört és ízlett is, és azonnal közöltem, hogy rendben, ebből kérek a második fogás után. Pincér úr el, és egy percen belül hozza is a sört. Elkeseredetten mondom, hogy nem, nem, hát éppen most beszéltük meg, hogy a második fogás után! Jó, visszaviszi, semmi gond. A levest nagyon sokára hozták ki. Nem értettem, hogy miért. Gondolom, a leves készétel. A étterem 60-70 százalékon működött, de azért egy levest közben ki lehet hozni. Soká jött, megkaptam, tűzforró volt, tényleg. A két első kanál nem annyira ízlett, nem erre számítottam, de hamar megbarátkoztam vele, és egyre jobb lett. Jópont, hogy elment mellettem az úr és tett egy futó megjegyzést az erős hozzávalóra, de hozzátette, hogy hoz, ha kérek, de ez inkább tejfölös, ehhez nem annyira passzol. Igaza is volt. Megettem a levest. Elment az egyik felszolgáló mellettem, és kérdezte, hogy hozhatja a másodikat? Hálásan mondtam, hogy igen. Erre térül-fordul és hoz egy sört. Megint kifakadtam, hogy első söröm sem volt, nem kértem, csak az étkezés után, és a második fogásra gondoltam , ha lehetne... és lehetett, csak nagyon sokat vártam arra is. Indokolatlanul sokat. Mert nem túl bő a választék, nem kell egyszerre sokfélét csinálni, és nem is láttam, hogy ötpercenként kapta volna más asztal az ételeket. Közben nagy rámolás volt, a személyzet tagjai nekigyürkőztek és zöldségesládákat hordtak be a bejárati ajtón, sok fordulóban. Zsákokban is. Szokatlan. Aztán... egy ember a személyzetből, mint később kiderült ő is az egyik valaki, hát, szóval... a reklámhölgy szép népi hímzésekben áll kint és vendégeket csal be. A pincérek szépen felöltözve, fekete nadrág, fehér ing, van, akin mellény... és akkor van egy figura, aki egy kinyúlt atlétatrikóban és valami alsógatyaszerű rövidnadrágban bent áll a pultban, mint egy múltszázadi viceházmester. Ez elfogadhatatlan! Kacsasült megérkezik valamikor, de tényleg finom! Komolyan! A kacsa kiválóan van elkészítve! A steakburgonya érdekes módon kihűlt, ízetlen és feledhető, ugyanúgy a saláta is, ami eléggé koncepció nélkül összekeverve tartalmaz vegyes ezt meg azt, lilahagymát, fejessalátát, paprikát... de eléggé ízetlen az is. Megeszem, és lelkesen bólogatok, hogy na, most jöhet a sör, amit már többször rosszkor kaptam volna. Odajön az úr, és megkérdezi, hogy kávét kérnék? Megdicsérem, igen, kérni fogok, jó ötlet, de csak a sör után. Erre elmegy és kihozza a kávét! Azt hittem, hogy kandikamera. De nem, csak azért kaptam így, mert közben kifogyott a csapolt sör, és most cserélik. Jaj, hát jó, maradjon...megkaptam a sört, friss volt és jó, a kávé közben kihűlt, de mit számít már, és mindezért 5.000,- forint felett fizettem. Nem mondom, hogy sokat fogok visszajárni.