Mentősziget

Valamelyik nap egy nyamvadt ebéd után valami felüdülést keresve átmentem az étkezőszintem ebbe a fagyizóba-kávézóba, és nagyon kellemesen más volt, mint a közevészet nagy, közös vályúja. A lány a pultban nagyon kedves, aranyos volt, sokat mosolyogva szívesen beszélt, hülyéskedtünk, hogy innék is, kávéznék is, fagyiznék is, hogyan, milyen sorrendben tegyem, aztán rázoomoltunk a fagylaltokra, mondta, hogy neki kedvence a pisztácia, már mondtam is, hogy ok tegye csak a poharamba, aztán még lett kedvence, a zserbó, mondtam, ne kímélje a kezét, merjen csak abból is bátran, a bécsi krémest meg már én találtak ki hozzá. Meglepő módon ezzel a három gombóccal alaposan tele is lett a pohár, nem csapott kanalak voltak azok, hanem ami ráfért, ráragadt, vonultam is volna a zsákmányommal a helyemre az asztalhoz, hopp, nem úgy van ám az, most kell fizetni. Ok, de a kávét később kérem. Hát lehet, de akkor is most kell fizetni. Nafene. Hát így is történt, elvonultam a fagylaltkámmal, ami elég jól is esett, nem éreztem becsapva magam, aztán visszacammogtam és jeleztem, hogy jöhet a kávé. Hip-hopp. meglett az is. Közben elfoglalták az asztalomat, hát átültem máshová. Jó hely ez, jól is éreztem magam, a sütemények talán kicsit drágák, de nem kóstoltam őket. Amit leírtam, az 2500 forint körül mozog, de nem is egy rossz hely, igaz, hogy egy nyócker plázában, de úgy láttam, ide nem jár a nyócker.