Még egy mongol tapasztalat

Hát, úgy látszik a magyar szíveket, a sztyeppék és puszták népét nem sikerült megszólítanom az előző ajánlásommal. Így aztán elmentem ma én magam, hogy megnézzem, mi változott? Nos, már nem volt annyira üres. A vendégek fele mongol volt, a másik fele nem, a szomszéd asztalnál három generáció nő ült, nagymama, unoka is ránézésre, és nagy kedvvel ettek. Vidámak is voltak, nagyokat nevettek és lavórnyi meg kazalnyi ételeket kaptak és ettek meg. Én meg csak úgy magyar külvendégként ma sült májat választottam, az a biztos, ki tudja, hogy ízlett volna egy egész birkafej, vagy szív, tüdő, pacal és belek keveréke? De azért majd azokra is sor kerül, egyszer élünk, nem? A kaja sokáig készül, az biztos, hogy mindent frissen csinálnak, amikor kihozták, bugyborékolt és sercegett alatta a zsír. Nagyon szívesen elvacakoltam vele, jól is laktam a rizzsel együtt, de a fő szám mégiscsak a kumisz volt! Hámmár milyen magyar az, aki nem iszik kumiszt? Semmilyen. Ezt ivott Attila nagyfejedelem, Csaba királyfi, Dengezik és Onogesius, de Álmos, Előd, Ond, Kond... meg Emese szintén. Szóval, a kumisz erjesztett kancatej, mint tudjuk, itt meg simán és viszonylag olcsón kapható, nem kell érte a saját lovadat megfejni. Nem bántam meg a mai kalandot, jót ettem, a magyarul tudó lányt ma nem láttam, a mongol srác csak angolul beszél, na, de milyen dolog, hogy a mongol srác a Gobiból beszél angolul, te, európai kultur nagyarc meg nem? Szóval, csak bátran, felfedezni a rokonokat gasztronómiailag!