Ez is leromlott rendesen

A Móri borozó régi jó emlékem, itt a kilencvenes évek végén még jeles értelmiségiek találkozóját is szerveztem, senki nem panaszkodott közülük, bár ez akkor se volt egy nagy eresztés.
Azt írja a pult mellett fekete táblán, fehér krétával, hogy “szerény kislány vagyok néha mocskos nagy pofával”. Hát ha nem is “mocskos nagy pofája”, de szája van a kislánynak, aki azért is mérges lehetett, hogy akkor érkeztem, amikor ő épp kiment cigizni.
Kérdem, hogy milyen pincészettől való a kimért bor mondja, hogy dunaföldvári Rókus pincészet. (Egyébként szép, hogy tudja.) Mondom, hogy akkor nem móri. Mire ő “1980 óta…” Mintha legalábbis én lennék az irreális elvárásokkal érkező vendég, aki szerint a móri borozóban adjanak móri bort. Egyébként nem lenne nagyon dolog, több pincészetet is meg tudnék nevezni, akik nagyon baráti áron adnak bort Móron, úgy, hogy azon még tisztes haszon legyen. (Frei, Geszler, Varga – nem az a Varga, hanem a móri Varga.)
A beltér leromlott mióta nem jártam itt, a hangulatos kiírást miszerint “az alkohol az ember ellensége és aki az ellenség elől megfutamodik, az gyáva” lefestették és nem írták újra.
Gyenge színvonaltalan, hangulattalan hely lett ez.
Többet nem megyek arrafelé, akkor sem, ha van egy pozitív elem: Satchmo fiatalkori képe a falon.