Egy nem túl lelkes kopasz koma fogadott, mondtam, hogy itt ennék és pizzát. Hát más nemigen van. Jó, akkor azt. Legyen rajta gomba, sonka, ilyenek. . . meg lehetne kukorica meg tojás is. Nem, a nápolyi pizzán nincs kukorica, a boltban meg tojás nincs. Jó, akkor legyen a sonka meg a gomba. De legalább hagyma legyen rajta. Lilahagyma van. Jó, akkor az. Fizessen 3300 forintot most. Fizetek. Közben lány is előkerül, pont olyan pizzaeladó típuslány, mint bárhol máshol, szétvarrt, és állandóan mobilozik. A hátsó asztalon meg ott pusztul, ki tudja, mióta, két tányér pizzamaradék, meg üres üvegek. Nem zavar senkit, csak engem. Pizza megjön, hát ez a pizza nem az a pizza, a múltkori jobb volt, bizony, ez egy nyers feltétekkel bíró, nagyon vékony, gumiszerű, ízetlen, vághatatlan valami. És mintha olyan vizenyősen nedves lenne benne minden alkatrész, nem egy forró, frissen megsült tészta. A valamiféle kukoricából készült evőeszközzel szánalmasan nyisziteltem, és nem, ez nem törik el! Ez elhajlik, aztán úgy marad. A késem pengéje szépen elgörbült, felpöndörödött, na, és ezzel az izével viccesen küzdöttem a gumiszerű tésztával. A vége már teljesen hideg volt. Közben úgy tettem ehetővé, hogy valami íze is legyen, hogy van a pulton valami ízesítő lé, abból locsoltam rá, így legalább egy ,kicsit csípős lett. A falból, talán az én tiszteletemre, mert korábban nem szólt, elkezdett frontemberkedni egy nyilván afro-amerikai előadó, botrányosan idegesítő rap ment végig, nem egy szám, hanem több ugyanattól a beszédhibásan makogó embertől. Kedvem még jobban lelombozá. Nem szeretnék sűrűn visszatérni ide.