A portán, félve, hogy hülyét kérdezek. . . Persze itt van, mondta a recepciós, a mellette lévő ajtóra mutatva. menjen csak be bátran! Bátor voltam, be is mentem. Egy tök üres, kihalt étterem, olyan, mint a régi szocialista nagyüzemek munkásétkezdéje. Na jó, annál egy kicsit jobb. De a hangulata tetten érhető. Percekig mászkáltam benne, sehol senki. Se vendég, se alkalmazott. Se kajaszag, se csörömpölés, semmi. Azután került a csapóajtóból végül egy úr, én meg abszolút zavartan magyaráztam, hogy enni szeretnék. . . itt lehet? Persze, hogyne lehetne, üljek csak bárhová! Minden asztalon van étlap. A választék nem valami nagykaliberű, de meg lehet itt ebédelni. Egy adag gulyást kértem, meg koreai csirkecombot mondtam, de a felszolgáló figyelmeztetett, hogy az túl "lájtos". Nem akarok valami rántottat? Ok, legyen karaj, vegyes köret, csalamádé. . . Nem túl soká meg is érkezett a leves, kérnék-e hozzá valami csípőst? Először megkóstolom. nem kell hozzá semmi, pont így jó! De kenyér már nincs. Annyi baj legyen. Nagyon finom volt a gulyás! Csipetkével, sűrű lével! A karaj is szép adag, a csalamádé nem jött ki, azért külön kopogtattam a konyhaajtón, hopp, milyen feledékeny a pincér, hiszen csak egy, azaz egy vendég van itt égen és földön, és ki is van készítve a savanyúság. Üdítők a hűtőben, szolgáljam ki magam bátran. Hát így esett a dolog. Azután még beszélgettünk is, az étlap hetente változik, érdemes ide benézni. Fent vannak a Facebook-on. És végül is. . . ettem jó levest, jó rántott karajt, vegyes köret, savanyúság, meg még egy tea is. . . és mindezért csak 2500 forintot fizettem összesen! ! Kártyával is lehet.
