"Csak festett kép..."

Már rég nem számítanak egzotikumnak a külföldi konyhát képviselő éttermek hazánkban. Hogy mégis a szám szélét nyalogatva álltam meg a Hercegprímás utcai Nemzetközi (?) Kínai Büfé előtt, az a képeknek volt köszönhető. Külföldön gyakran evett, de itthon sosem látott kedvenceim mosolyogtak rám a plakátról. Először is a Dumpling, a sokféle töltelékkel készített tésztabatyu, amire máshol külön éttermet építenek, de az itthoni kínai büfék kínálatából valamiért hiányzik. Aztán a Hun Tun leves, amit szintén nem láttam még itthon. Van még a plakáton tengeri herkentyűs leves, többféle Ramen és sok egyéb finomság.
Szóval fülig érő szájjal tértem be az étterembe. A pultban pont az a hat-nyolcféle, egymásra erősen hasonlító, a könyökünkön kijövő étel volt, amit minden kínai étkezdében kínálnak. Kérdeztem, milyen tésztabatyu van, mire a kedves hölgy felsorolta, hogy a pultban látható ételek közül melyik miféle húsból készült. Jó, mondom, és a tésztabatyu? Erre a hölgy azt is elmesélte, hogy melyik étel mennyire csípős. Ha nem hallottam volna, hogy milyen folyékonyan tárgyal telefonon egy szerelővel, azt hittem volna, nem érti, mit kérdezek. Pedig csak nem akarta érteni.
Természetesen a leveseket is csak az a furcsán nyúlós tojásleves képviselte (brrrr...), amit szerintem direkt nekünk találtak ki, mert idegenben még nem találkoztam vele.
Ettem valami Ötkincset, vagy mit, mert éhes voltam. Nem is volt rossz, de a szám íze keserű volt a csalódástól.

Késsel-villával ettem, bár pálcika is volt az evőeszközök között. Nem a papírtokba bújtatott pár, amit a vendégnek kell szétválasztania, hanem külön darabok. Az a bizonyos egyszer használatos, gondosan elmosogatva. Az ezzel kapcsolatos véleményemet a „tisztaság” lepontozása tükrözi, amúgy az étkezde tisztaságával semmi gond.

Bár az étel nem volt rossz, nem leszek törzsvendég.