Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Csodálatos hely

New York Kávéház BudapestNew York Kávéház Budapest a térképen

Kiváló 2023. decemberben, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2024. január 19.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Még sohasem volt szerencsém ebben a világhírű kávéházban vendégnek lenni. Ez már múltidő.

Barátnőmmel elhatároztuk, meglátogatjuk. A honlapon még itthon átolvastuk a tudnivalókat, izgatottan készültünk. Legnagyobb meglepetésünkre megérkezésünkkor nagyon hosszú sor volt előttünk, nem is láttuk az elejét.
Türelmesen álltuk a sort, addig is fotóztunk a környéken, araszolva mindig közelebb a bejárathoz! Egy óra sorban állás után kinyílt számunkra a NEW YORK KÁVÉHÁZ ajtaja. Már itt elvoltunk "ájulva" az elénk tárult látványtól. Még mindig sorbanállás, majd egy nagyon kedves Dóra nevű pincérhölgy az asztalunkhoz kisért! Az itallapról kiválasztottuk a 24 carat gold New York cappuccinonkat, már itthon elterveztük, ezt fogjuk kérni. Amíg vártuk hogy kihozzák, a kávézó fantasztikus szépségével nem tudtunk betelni. Csináltunk is rengeteg képet! Egy örök élményben volt részünk az itt töltött időben, a pincérhölgy végtelen kedvességével, a búcsúval, amit sosem felejtek!: Átölelt a Dóra nevű pincérhölgy és megkérdezte, adhat e egy puszit! Igent mondtam. Átölelve köszöntünk el egymástól, Dóra szavai a fülembe csengenek: " ez volt a napom fénypontja"....mondta! Visszamegyünk!

Ha örök élményt szeretnél, ne hagyd ki a NEW YORK KÁVÉHÁZAT!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (12)
New York Kávéház Budapest - Külső képNew York Kávéház Budapest - BelsőNew York Kávéház Budapest - BelsőNew York Kávéház Budapest - BelsőNew York Kávéház Budapest - BelsőNew York Kávéház Budapest - Étel/italNew York Kávéház Budapest - BelsőNew York Kávéház Budapest - BelsőNew York Kávéház Budapest - BelsőNew York Kávéház Budapest - BelsőNew York Kávéház Budapest - Külső képNew York Kávéház Budapest - Külső kép

New York Kávéház további értékelései

2023.07.23
Kiváló
Sokszor elmentem már előtte, de mindig hosszú sorok álltak. Csak kívülről csodáltam milyen gyönyörű belülről. Bakancslistás volt. Egy délelőtt szintén arra sétáltam, amikor látom, hogy senki sem áll előtte. Na gondoltam most vagy soha. Benyitottam, csak pár ember várakozott előttem. Hamar sorra...
2022.06.25a párjával
Kiváló
Gondolkodtam egy darabig, hogy itt ezt a bizonyos ár/érték arányt hogyan értékeljem? Szóval, mindenki tudhatja, gondolhatja előre, hogy ez egy szokatlanul drága kávéház, más helyekhez képest. Ezzel a tudattal mész be. Na, de nem viszonyíthatok egy királyi palotát Mariska néni sarki...
2017.04.23barátokkal
Régi vágyunk volt, hogy a New York kávéházba elmenjünk egyszer, most sikerült időt szakítani rá. A hely valóban gyönyörű! Jó időpontot választottunk, nem kellett sokat várni, hogy asztalhoz jussunk. Sajnos csak az lenti helységben kaptunk helyet, de az is nagyon szép. Viszont a rengeteg ember...
Népszerű szállások a környéken
Barrico Thermal Hotel Demjén - Napi ár félpanziós ellátással
Barrico Thermal Hotel Demjén
43.500 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Hotel Aurum Hajdúszoboszló - Aurum napok
Hotel Aurum Hajdúszoboszló
89.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Alfa Hotel Miskolctapolca - Bombaáras ajánlat
Alfa Hotel Miskolctapolca
54.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől bőv. félpanzióval