Kiváló
2019. októberben, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2019. november 1.Ajánlom a helyet másoknak is!
A Czakó kert a maga nemében egyedülálló multifunkcionális egység, egy helyen minőségi pékség, fagyizó, önkiszolgáló kert-bisztró, kiemelkedő desszertszalon, reggeliző, piac és hagyományos étterem. Mint a honlapról megtudhatjuk, ez a Tabán legöregebb fennmaradt épülete, a Naphegy egykori vincellérháza szőlőskerttel, borospincével, ahol saját borok érlelődnek.
A kerthelység vendéghívogató, remek ízléssel alakították ki, hasonlóan megnyerőek a belső termek valamint a téli s a nyári terasz is.
A kiszolgálást lehetne jobban szervezni, az ember sokszor úgy érzi, hogy megfeledkeztek róla. Ezen túl is akadt baki, de azt nagyvonalúan, profin kezelték, úgyhogy nem is részletezem.
A magyar illetve nemzetközi fogásokra épülő étlap dicséretesen rövid, összefogott és jól átgondolt. Akadnak különlegességek is, a szalámikrémet például a mátrai bivalyrezervátum alapanyagaiból készítik, s innen származhat a bivalydebreceni is, az étlap ezt már nem jelzi explicit módon. Kiválóak a péksüteményeik és a kenyérfélék általában. Az árak értékarányosak.
Rendeltünk céklalevest, kacsacombot szilvás pecsenyemártással és parázsburgonyával, sertésoldalast káposztás cvekedlivel, pisztrángot vegyes salátával (az oldalashoz és a halhoz a köretet mi választottuk), csokis maracujás tortát, bahia pralinés szeletet továbbá egy málnás tortát. Ételeink tisztes, korrekt, házias színvonalat képviseltek, a desszertek jelentősen túlmutattak jóra törekvő bloggerkonyhák színvonalán. Innen az ételrovat 5 pontja, amúgy a leves és a főételek inkább a 4 ponthoz vannak közelebb.
Rendkívül kellemes vasárnapi ebédet költöttünk itt el, örömmel térnénk vissza bármikor.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok: Kiszolgálás: Hangulat: Ár / érték arány: Tisztaság: Fényképek (12)
Még több kép (2 db)
ODA további értékelései
2025.01.30egyedül
Kiváló
Jó régen jártam itt a Czakó-kertben, sajnos nekem nagyon kiesik ez a környék, de a szombati Czakó piac miatt már jó ideje szerettem volna eljönni, mert a piacon még nem jártam. A piac annyira nem hozott lázba, bár tény, hogy minőségi kézműves termékekhez (bio, öko, háztáji, mentes és egyéb...
2022.08.05barátokkal
Jó
Ismerős hely, gyakran járunk oda a szombat-vasárnapi piacra és már többször reggeliztünk, ebédeltünk ott. Most reggelizni voltunk, több volt a külföldi vendég, mint a hazai, de ez érthető is, mert 3000 alatt nem nagyon lehet tartani, ha kávét, teát, vagy egy szuper friss limonádét szeretne inni...
2022.06.28barátokkal
Jó
Sok mindent tud ez a hely egyszerre. Például szombaton és vasárnap délelőtt termelői piac (is). Pékség. Remek reggelizőhely. Saját cukrászatuk van. Nyáron fagyizhatsz. Ebédhez vagy vacsorához (vagy csak úgy) válogathatsz az itallapról a borok, sörök, limonádék közül. Ó, és ez még nem minden, a...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Járja Hajdúszoboszló
31.050 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Hungarospa Thermal Hotel Hajdúszoboszló
114.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
36.900 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval