Az Oinos borlapja mintegy nyolcvan gondosan összeválogatott magyar és import tételt integrál, melyeknek több, mint felét kimérik decire is. A jól ismert nevek mellett számos kiemelkedő, tökéletességre törekvő, inkább csak a boros szubkultúra tagjai által számon tartott kis- és középpincészet borait is tartják, Vámos Attila Turánjától Lenkey Géza Marcangoló Furmintján, a Breitenbach pince Furmintból készült narancsborán, a Somló Kincse pincészet Juhfarkján és Sárfehérén át Sziegl Balázs Kékfrankos aszú tanulmányboráig. Turnétársammal közösen öt fogást kóstoltunk, indítottunk egy pirított mogyoróval, céklával és szárított paradicsomos pestoval társított kecskesajtkrémmel, amit az étlap mousse-nak nevez. Harmonikus, ötletes, szépen tálalt kompozíciót kaptunk. Kóstoltuk a mogyoró crumble-el és almakompóttal tálalt kacsamáj-terrine-t is, mely inkább pástétom volt, annak viszont kiemelkedő, remekül ízesített és látványos. Az édesburgonyával kísért báránycsülöktől feszesebb tartást, a mártástól és a körettől határozottabb ízt vártunk volna. Mindezzel együtt némi sózás után ez a fogás is élvezetünkre szolgált s hamar elfogyott. Azt pedig külön értékeltük, hogy az édesburgonya-pürébe ugyanabból az alapanyagból készült chipset is tűztek, így roppanós elem is volt a tányéron. A desszertfronttal is meg voltunk elégedve. Nem túlédesített, jó ízű ricottakrémmel töltött szicíliai édességet, canollit kértünk, ami hozta a várt autentikus íz- és állagélményt, valamint a pisztáciás tiramisu-t, ami ötletes továbbgondolását adta az eredeti változatnak. A kiszolgálás nem egyszerűen jó, hanem kifogástalan. Nem a hiúság mondatja velem, hanem inkább a felszolgáló iránti respektus, hogy egy év távlatából nemcsak arra emlékezett, hogy jártam már ott, hanem arra is, hogy hol ültünk és mit ettünk.