A Pesti Pipi Nyugati téri egysége éveken át a Váci úton, az ALDI üzlet mellett működött, az egyik első Pipiség volt a Stadionoknál lévő legelső után, és elég népszerűnek tűnt, közben bővítették, átépítették, fejlesztették, sok vendég és kiszállítós futár járt ide.
Meglepve tapasztaltuk, hogy egyik napról a másikra megszűnt a Pipi a megszokott helyen, és egy ismeretlen nevű burgeres költözött be. Azonban kiderült, hogy azért került sor a bezárásra, mivel a közeli Westendbe tették át a helyszínüket. Decemberben meg is nyitott immár a Westend alsó szintjén a Pipi új egysége, a tengeri halas Nordsee éttermének a helyére költöztek a Lehel tér felőli mozgólépcső közelében. (Ezzel a Nordsee gyakorlatilag meg is szűnt Budapesten létezni, amit én a részemről annyira nem bánok, mivel erősen leromlott a színvonala, és köze nem volt már az ausztriai Nordsee-hez): Mivel a Csirip Burgert már a közelmúltban teszteltem egy másik Pipi egységben, gondoltam jó teszt lesz összehasonlítani a két helyet, minőség, mennyiség tekintetében. A kiszolgálás itt nem volt valami barátságos, inkább közönyös, funkcionális. Kb. 10 percet kellett várakozni, majd sorszám alapján lehetett átvenni. A meghirdetett ár 1690 Ft + 50 Ft ital betétdíj. Ha az étkezés végeztével magaddal viszed az üres palackot, akkor ezt visszakapod, de nyilván a többség nem fogja cipelgetni, a Pipinél viszont nem lehet visszaváltani. A krumpli adag még kevesebb volt, mint az előző alkalommal a másik helyen, szendvics viszont teljesen ugyanolyannak tűnt, és forrón érkezett. 2 db papírszalvétát kaptam mellé kérés nélkül. Nem tudok többet adni erre a teljesítményre 3 pontnál többet, mert a többi 4 pontos hellyel szemben nem lenne méltányos. Ezúttal lefelé kerekítettem.
3Ételek / Italok
3Kiszolgálás
3Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.