Még emlékeztem is rá, hogy egykor a Baross utcában dolgozván gyakran jártunk ide ebédelni, a sarkon van egy nagy török, ahol a Múzeum körút találkozik a Kálvin térrel. Most valahogy vagy nem volt, vagy tele volt. Lényeg az, hogy házról házra jártunk, mindenhol dugig volt, vagy zárva, más gulyák is éppen deleltek, nem csak mi. És így apránként egyszer csak a PitaGorasz előtt álltam, és lesz, ami lesz, ide már bemegyünk csakugyan! Nem is volt tele. Mondjuk, hogy félházon üzemelt. A pultban barnabőrű srác, még fel is éledt bennem a remény, hogy talán valami arab, empátiával viseltetik az afgánjaim iránt, szóval elkezdtünk hangosan több nyelven tanakodni, hogy mi is legyen. Itt harsány disznóhirdetés is van, azaz malac, na, azt ne. . . választék ismerten szűk, emlékeztem rá, hogy kiváló gyroszt ettem itt több esteben. Marha legyen, ne disznó! Csípős vagy nem csípős. . egy csípős, kettő meg nem. . . akkor három tál, marha és fizetek. . . fizetés van, szám van, nézed a falon a kivillogót, vársz a lottóhúzásra, mikor jön a te számod. Szám megvan. Abalakhoz odarontás. Két papírtálca kaja. És hol a harmadik? Milyen harmadik? Hárman vagyunk, hármat kértem. Hát én csak kettőt kértem, nem hármat. A belső dolgozó idősebb és megint más árnyalatlat kommunikál magyarul azaz nem teljesen. Vissza a barna sráchoz, aki a rendelést felvette. Hárman vagyunk, három kaját kértem, hol van? Hát ő azt nem tudta, csak kettőt gondolt. . . de hányat fizettem? Kettőt. Hűű, akkor nagyon drága volt! Kértünk két nem csípős (nekik) és egy csípős marhát nekem. Ehelyett kaptunk két tálca csípőset. Vita helyett gyorsan vettem egy harmadik adagot megint, a gyroszuk nagyon jó, de az a puha, fetával töltött Bifteki nem annyira. . . kissé bosszankodva hagytam el a tett színhelyét.