Kiváló
2019. januárban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2019. február 2.Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
2007 óta megnyitott, a környékbeliek körében azóta is töretlenül népszerű olasz étterem a budai oldalon, amely leginkább a törzsvendég-körre épít és nem a social media, gasztro-blogok marketingjére épít. Ezzel arra akartam célozni, hogy ez aztán nem az az étterem, amelynek a hirdetései napi szinten ugranak fel a facebook-on. De a neves étteremajánlókban (GM, Magyar Konyha, Dining Guide) sem jegyzik őket. Helyszín a Rózsadomb, az étlapon az árak is ehhez a környékhez mértek, szóval mondhatom, hogy az én értékítéletem szerint egy drága vendéglő. Az étlap meglehetősen hosszú, megvan vagy 10 oldalnyi, rajta kizárólag olasz fogások, ismertebbek, úgymond közönség-kedvencek és különlegesebb fogások is. Természetesen a tészták és a pizzák, utóbbiak a látványpult melletti pizzasütő kemencében sülnek, így azok a vendégek, akik ezen a részen kaptak helyet, testközelből figyelhetik az elkészítés folyamatát.
Meglehetősen nagy alapterületű étterem, sok asztaluk van, különterem is, sőt középen egy csigalépcső vezetett fel a felső szintre, de hogy ott különterem van-e vagy az a rész már a személyzeté-e, az számomra nem derült ki. Jó időben egy szép árnyad teraszuk is van, valamint az épület oldalában saját parkolóhelyek, igaz, csak pár darab, ami ezen a környéken nagy kincs.
Bár előzetesen áttanulmányoztam az étlapot, de a helyszínen jobban megtetszett a séf ajánlat, így ezek közül választottam. Kemencében sütött bruschettát füstölt lazaccal és citrom kaviárral (1690 Ft), 2 közepes szelet. Főételként gorgonzolás pappardelle tésztát karamellizált dióval és arany mazsolával (2490 Ft). Nekem mindkettő fogás határozottan tetszett, minőségi alapanyagokból dolgoznak. A 2 fogáson túl még kaptam egy kenyérkosarat is, benne különleges kézműves kenyerek, fekete, olívás és diós, de csak a feketét kóstoltam, mert nem olyan ételt kértem, amihez passzolt volna a kenyér pluszban.
Az étlapon minden fogáshoz ajánlanak bort, hazai és nemzetközi (olasz, osztrák) borokat is tartanak. Deci árak 790 Ft-nál kezdődnek, de jellemzően inkább 1000, sőt 1500 Ft felett. Húsos főételek jellemző árfekvése 3500 Ft feletti. A borok mellett az egyéb italok is drágák. San Pellegrino 0.5 l-es víz 690 Ft, ez volt az itallap legolcsóbb tétele.
Mindennek ellenére kifejezetten sok a vendég, ránézésre inkább a középkorosztály, jómódú jól szituált emberek, akik megengedhetik maguknak, hogy pénteken 3 órakor már ne egy munkahelyen kelljen ülniük alkalmazottként. Azt mondanám, hogy egy kicsit sznob hely.
Az étterem és a mellékhelyiség tisztasága is 5 pontos. Szép, igényes a berendezés. A személyzet létszáma elegendő, többen vannak, de ez itt szükséges is ennyi vendégre. A pincérek udvariasak, illedelmesek, de nem karót nyeltek, nem mesterkéltek. A konyha elég gyorsan dolgozik.
Ez egy olyan hely, ahová a szüleimet is szívesen elvinném.
Családi ebédre is alkalmas, van egy kis játszósarok a gyerekeknek és hétvégente szokott lenni gyerekprogram (bohóc, arcfestés).
Szervizdíj kötelező 12%.
Negatívum: a zene hangos és nem ide illő szerintem (jelenkori, amerikai "műanyagok")
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Fényképek (20)
Még több kép (10 db)
Porcellino Grasso Ristorante további értékelései
2018.03.04a párjával
Kiváló
![]()
Egy hangulatos hely, ami Sziciliát idézi. Igazi barátságos hely. Ha gyerekekkel érkeztünk volna ők sem lettek volna mellőzve. Az étterem fel van szerelve játszószobával és gyermekmenüvel is ami nagyon ritka. A kiszolgálás nagyon jó volt és mindenki kedves volt. Az ételek nagyon finomak voltak...
2015.05.11barátokkal
Átlagos
![]()
Többet vártam, keveset kaptam. Baráti társasággal látogattunk el Buda talán egyetlen olasz (?) éttermébe. Megérkezve az étterembe, pincérünk az asztalunkhoz invitált bennünket. Az első, amit láttam, az a sok pincér céltalannak tűnő ide-oda futkosása volt. Nem volt egyértelmű, kinek, mi a...
2015.03.02gyerekekkel
Jó
![]()
Nekünk tetszett. Azon a környéken nem tengenek túl a leülős helyek, milyen jó, hogy ez a hangulatos olasz étterem odatelepedett. Péntek este lévén meg is telt. A pincér igazán udvarias, figyelmes volt, mindenre tudott válaszolni, gyorsan szolgált fel. Az étel választék tetszett, öten ötfélét...
Népszerű szállások a környéken
78.750 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Kehida Termál Resort & Spa Kehidakustány
Ensana Thermal Aqua Hévíz
59.724 Ft / 2 fő / éjtől all inclusive ellátással