Legkedvencebb

Bevallom, hogy elfogult vagyok, de a törzshelyével talán lehet az az ember. Pedig első látogatáskor szkeptikusan érkeztem: eldugott zsákutca, alig pár száz méterre a Kelenföldi pályaudvartól, a nyolcvanas évekre emlékeztető retró berendezés, túl sok művirággal. Bizalmatlanságom addig tartott, amíg meg nem érkezett az étel: a húslevesből annyira nem spóroltak ki semmit, hogy már azzal kezdtünk jóllakni, a mátrai borzaskából a "zónaadag" akkora volt, hogy csak pihegtem utána.
Azóta már végigettük az étlapot; nem emlékszem olyanra, ami ne ízlett volna, de végül sikerült kikötni egy abszolút kedvencnél: hagymás rostélyos - konkrétan akkora, mint egy kisebbfajta domb (felét mindig elviszem másnapi munkahelyi ebédnek), és a világ legropogósabb sült hagymáját adják hozzá, ha életem hátralevő részében csak egy dolgot rendelhetnék ott, ez lenne az. A tulajdonosok szinte mindig pincérkednek is, kedvesek, barátságosak, bármilyen vendég-kérést megoldanak, legyen az egy kért adó beállítása a tévén, vagy meleg takaró őszi estéken. Mondok hiányosságot is, hogy meglegyen az egyensúly: nincs mindig Campari, és a desszert választék finom ugyan, de csak néhány klasszikusból áll (somlói, palacsinták, rétesek). Az árak valószínűtlenül alacsonyak, nem véletlenül ülnek be sokan heti többször is vacsorázni, nem kerül sokkal többe, mint egy gyorséttermi kajálás.
Évek óta visszajárunk, nyári kánikulában az árnyékos, kockás abroszos, friss sörös kerthelyiség többször volt életmentő. Bátran ajánlom mindenkinek!