Totálkáosz

Az utóbbi idők egyik legpocsékabb éttermi élménye. Napok óta hivatalosak voltunk ide, nagyobb csoport, asztalfoglalás, és én nagy várakozással mentem este, hogy na, végre nem egy kínai gyorsbüfé a megszokott átlagkínálattal, hanem egy autentikus hely, ide nem nagyon járnak magyarok, abszolút a kínaiaknak van fenntartva, ők vannak otthon, és ős esznek igazi hazai ízeket itt. Már az elején fura volt, nem is Rizsvirág a neve, hanem Aranytál, de ez nem tesz semmit. Különféle asztalok, szépek, tiszták, mi legyen? Összetolják? Különüljünk több asztalhoz? 5 alkalmazott töketlenkedett körülöttünk, csak egy értett magyarul, teljes volt a tanácstalanság. Aztán elhelyezkedtünk valahogy. Igen, enni szeretnénk! Igen, étlapot kérünk. Nincs az egész étteremben, csak kettő! A száz ülőhelyhez két étlap, érted? Olyan kis rámutogatós., fényképpel. Egy kétoldalas lapocska. Kb, nyolcféle étel. Hadonásztunk, hogy akkor ott azok mit esznek? Hát azok onnan a pultból választanak. Na, jöjjön, akkor legyen rák! Vagy legyen polip! Vagy mindkettő! Legyen rizs is! Mindenfélét rendeltünk, amit csak lehetett, azaz, amit csak értettek. Az érdekes alföldi tájszólásban beszélő kínai lány, aki egyébként szép is volt ráadásul, mindig valamin kétségbeesett. Nagyon-nagyon soká, több érdeklődés után kijött vagy két tálca, hurkapálcára szurkált valamikkel, hát ez mi? Ki kérte? Nem tudjuk, attól függ, mi ez. Nincs gazdája. Bárány vagy marha, ki tudja…. aztán egy tálcán volt valami polipka is meg rákocska is, ki kérte? Nem tudjuk. Ott állt, ki is hűlt. Én kármentőben eszegettem róla, hogy a várakozást elüssem. Valaki kapott egy tányér rizst. Nem az enyém? Nem, ezt ő kérte. Szóval, ilyen iszonyatosan össze-vissza ment az egész, odamentem, hogy hol a rákom, azt mondták, hogy nincs. Nincs? Akkor az mi, ami az asztalon van? Az más. És így tovább, valaki kért csapolt sört. Nagyot? kérdezte a lány. Nagyot. Korsóval. Miért, mennyi a nagy? 2 liter. Két liter?? Akkor nem!! Odamentem a hűtőhöz, kinéztem egy Aranyfácánt, boldogan vittem a helyemre, de nem volt pohár, meg nem volt, amivel ki lehetet volna nyitni. Így ment egész este. A végén közölték, hogy már ne is kéregessünk, nincs semmi, bezár a konyha. Fizessünk gyorsan, mert mindjárt zár a hely. Én kártyával fizettem, mondtam, hogy két sör, és nem kaptam a négyféléből semmit, amit kértem enni. 8000 forint, mondta a nő. ???? Hogy mennyi?? Hitetlenkedve rohangásztam, aztán a lány, aki alföldiül beszélt odajött, mondta, hogy amit rendeltem, azt ki is hozta. Nem hozta. De kihozta, csak nem én ettem meg. És nem is 8000 forintot fizettem, hanem csak 800-at. Honnan tudjam, ha nincs a számlán semmi, hogy mit fizettem? És azt mondták, 8000. Nem látom, mit vont le. Csak 800-at szerinte. Már megint kidühöngtem magam, amikor mentünk volna el, és kiderült, hogy még mindig tartozunk 4200 forinttal, és senki nem tudta, miért. Hát kifizettem, mit csináljak. Valaki szolidaritásból adott egy-két ezrest a zsebembe, hogy ne robbanjak fel.