Azt terveztem, hogy pho-t fogok enni marhahússal, azután rák tempurát, meg dimsum gombócot is. Aztán majd meglátjuk. Viszonylag sokat kellett várni, ezt a 3-4 vendég nem indokolta, de a vietnami srácok egész jól elvoltak egymással, vidáman kiabáltak egymásnak nagyobb távolságról, egy világosabb (festett) hajú koma pedig állandóan odajött az asztalom elé, ott volt tükör, és markolászva igazgatta a haját és a felsőruházatát, aztán percek múlva újra és újra. Hát, a villám csapkodjon a fiúkba, egyszerre hozta ki a kisfickó az egészet, mire a forró pho-t megeszed, kihűl minden, ez nyilvánvaló, aztán a hideg rákocskákat és hideg gombóckákat mártogattam mindenbe, amit csak találtam, de lelombozó volt. Az asztalon volt ugyan egy flakon valami csípős szósszal, de beragadt,. beszáradt vagy mi, le kellett csavarni a kupakot, úgy önteni a levesbe. Az összes fokhagymát is beletettem, vacak, semmilyen levest kaptam ahhoz képest, amit hittem. Az evőeszközök gyalázatos módon voltak elhelyezve a tartóban, a gyerek látta, hogy nincs chopstick, hát átnyúlt a szomszéd asztalhoz, végigtapizta, aztán beletette az én tartómba. Kösz! Gondoltam a rákfalatokon nincs mit elrontani, de lehet. Ízetlen egy vacak ebéd volt minden fogása, elszomorító. Kiselőadást tartottam a higiéniáról, nem fagyott le a gyerek arcáról a vigyor, rendületlenül mosolygott, miközben egyetértően bólogatott is. A hangszóróból meg valami spanyol zene szólt, az ismétlődött többször. Viszont nem egy drága hely, a Kossuth Lajos utca dacára, sőt, kifejezeten olcsó. Minden vacakkal együtt 7000 forint körül fizettem, de nem sűrűn fogok visszajárni, azt hiszem.