Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Jó tapasztalat

SIMALIBA Belvárosi Csárda BudapestSIMALIBA Belvárosi Csárda Budapest a térképen

2025. februárban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2025. február 17.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Már egy ideje üldöz felugró hirdetések formájában, gondoltam is, hogy a végére járok ennek, szerintem kértem, hogy felkerüljön ide, de talán kition user megelőzött ebben. De már milyen dolog, hogy van egy belvárosi csárdánk, oszt nem eszünk ott... szóval, ma elindultam, hogy a végére járjak. Déltől van nyitva, nagyon turistás helyen, a Százéves és a Váci utca között a Piaristában. Kintről semmiféle csárda nem jut eszedbe, sőt, semmi vonzó vagy érdekes, valami étterem talán és kész. Bemenni zenél az ajtó, jönnek is persze, és mivel csak két asztal foglalt ebéd főidőben, hát ülhetek, ahová akarok. Én ökör, a szép kilátású nagy üvegablak mellé ültem, hogy mennyi eszem van, pár perc múlva majd megvett az Isten hidege, csak úgy sütött a fagy az óriási üvegtáblából. Pironkodva mondtam, hogy átköltöznék máshová, a pincér abszolút ismerte és értette is a problémát, mondta, hogy tud egy jó helyet a radiátor mellett, és tényleg ott volt, ég és föld. Az étlap nem túl hosszú, de érdekes, mást is ki lehet még itt próbálni. Jelenleg a libacomb volt nálam terítéken, párolt káposztáéval, tepsis burgonyával. Meglepően gyorsan hozták, pár perc volt csak tényleg, a burgonyát külön edényben. Első kóstolásra már tudtam, hogy ez jó hely, a libacomb, a káposzta és a burgonya is élvezetes. És nem is volt kevés. Inkább magyarosan zsíros volt, így laktatóbb is a szokásosnál, szóval icipici maradék is ottragadt a tányéromon, de nagyon jót ebédeltem, semmi kétség! A számla egy másik dolog, hát, ha libacombot akarsz a belvárosban, akkor fizesd is meg! Libacomb körítéssel 8950, egy kóla 1090, szervízdíj 1253+153 forint. Itt ennyibe kerül. A felszolgálás figyelmes, kedves, persze, hogy ajánlom is a helyet!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:
Fényképek (15)
SIMALIBA Belvárosi Csárda Budapest - Étlap/itallapSIMALIBA Belvárosi Csárda Budapest - BelsőSIMALIBA Belvárosi Csárda Budapest - BelsőSIMALIBA Belvárosi Csárda Budapest - EgyébSIMALIBA Belvárosi Csárda Budapest - BelsőSIMALIBA Belvárosi Csárda Budapest - EgyébSIMALIBA Belvárosi Csárda Budapest - BelsőSIMALIBA Belvárosi Csárda Budapest - EgyébSIMALIBA Belvárosi Csárda Budapest - BelsőSIMALIBA Belvárosi Csárda Budapest - EgyébSIMALIBA Belvárosi Csárda Budapest - Külső képSIMALIBA Belvárosi Csárda Budapest - Étlap/itallapSIMALIBA Belvárosi Csárda Budapest - Étel/italSIMALIBA Belvárosi Csárda Budapest - Étlap/itallapSIMALIBA Belvárosi Csárda Budapest - Étlap/itallap

SIMALIBA Belvárosi Csárda további értékelései

2024.12.24a párjával
Az étteremhét alkalmából kerestük fel az éttermet, így kifejezetten kedvezményes volt az ár, 8.000 Ft/fő + ital. Egyébként meglehetősen drága, a külföldiekre várnak leginkább. Egy olasz étterem helyén nyílt egy szálloda alatt a nyár végén. A kínálat a vendégkörre tekintettel magyaros, liba...
Népszerű szállások a környéken
CE Plaza Hotel Siófok - Gyerekparádé & Wellness Majális
CE Plaza Hotel Siófok
204.630 Ft / 2 fő / 3 éjtől teljes panzióval
Erzsébet Park Hotel Parádfürdő - Nyugdíjas pihenés
Erzsébet Park Hotel Parádfürdő
74.392 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Szent István Hotel Eger - Vakáció a város felett
Szent István Hotel Eger
99.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval