Jó
2015. májusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2015. július 16.Ajánlom a helyet másoknak is!
Meg nem tudnám mondani, hogy hány évvel ezelőtt jártam itt először, talán 15 is megvan... Akkoriban elég nagy divatja volt a középkori lovagi éttermeknek, a Sir Lanceloton kívül a fővárosban még 2 másik helyen is jártunk, ha jól tudom, az a másik 2 azóta már megszűnt (egy a Duna Plazánál, egy a Bécsi úton a Kolosy térnél volt).
A recept a következő: kézzel-lábbal, evőeszköz nélkül lehet enni, hatalmas fatálakon tálalják fel az ételeket hatalmas mennyiségben, a pincérek korhű ruhákba öltöznek, és mindenféle műsort is évezhet a nagyérdemű, pl. lángnyelők, hastáncos, lovagi torna - harcolás, lányrablás, lány kiváltása a gaz lovagoktól, meg effélék. Az étlapon elvileg olyan ételek szerepelnek olyan fűszerezéssel, ami a középkori Magyarországon is megtalálható volt már (pl. nincs rizs vagy ázsiai fűszerek). Persze nem 100%-ban autentikus a dolog, de azért úgy tűnik, működik, hiszen nekünk is előzetesen kellett asztalt foglalni, ellenkező esetben csak úgy beesve nem lett volna szabad asztal a számunkra.
Legutóbb azért jártunk itt baráti társasággal, mert egy külföldi barátunk látogatott el Budapestre, és náluk, ahol ő él, nincsenek efféle éttermek, így gondoltuk, biztosan jó móka és érdekes lesz neki is.
Az étlapon az ételeknek mindenféle hangzatos neve van, az árak 1-1 fogás tekintetében elég magasak, viszont az 5-6 fogásos "lakomákat" (tkp. menük) ezekhez képest lényegesen kedvezőbb áron árusítják. De még ezzel együtt is a legolcsóbb menü is 5000 Ft feletti árat kóstál.
A leveseket cipóban tálalják - hagymaleves, tárkonyos pulyka, vadragu - de az óriási mennyiségeket, ami persze még forró is, nagyon gyorsan kell kanalazni, mert a végére teljesen szétázik a cipó.
A főételek között vannak nyársak, vaslapon sült ételek, és persze kacsacomb, libacomb, amit praktikusan lehet kézzel enni.
A desszertek közül túrógombóc és mákos guba szerepelt a menüinkben, de a desszertek legtöbbünk esetében már érintetlenül csomagolásra és hazavitelre kerültek, pedig úgy kalkuláltunk, hogy a lányok csak 2-en kértek 1 menüt, de még így is rengeteg volt.
Maguk az ételek nem voltak emlékezetesek vagy különösen ízletesek, itt tényleg a mennyiség és inkább a hangulat a lényeg. Egyszer mindenképpen ajánlom kipróbálni, de tényleg éhesen menjetek.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok: Kiszolgálás: Hangulat: Ár / érték arány: Tisztaság: Fényképek (21)
Még több kép (11 db)
Sir Lancelot Középkori Lovagi Étterem további értékelései
2024.11.20családjával
Kiváló
Egy különleges: hangulatában egyedi, ízeiben utánozhatatlan, humorában kivételes, megjelenésében középkori, áraiban megfizethető, lehetőségekben gazdag hely! Ha tehetném gyakrabban fordulnék meg itt! Érdemes jó előre foglalni (mert mindíg tele vannak), akár hónapokkal korábban. Nagyon tetszett az...
2023.12.25családjával
Gyenge
Kétszer voltam ezen a helyen,és másodjára csak azért mentem mert előzőleg mikor barátnőmmel voltam kimondottan jól éreztük magunkat.Megvoltak azok az apró de nem elhanyagolható apróságok amelyek jó pofa hangulatot adnak. Második alkalommal ezért is látogattam vissza ezúttal a fiammal,ez amolyan...
2019.03.21családjával
Jó
Két ünnep között, 4 főre - asztalfoglalással érkeztünk egy délutáni vacsorára.A „becsekkolás” fura volt. Az étterem bejáratában áll egy hölgy, aki fogadja a vendégeket, majd walkie talkie-val beszól az étterembe, hogy ki érkezett.Nekünk 4-5 percet is kellett kabátban ácsorogva várni,...
Népszerű szállások a környéken
Hunguest Saliris Egerszalók
62.000 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Lifestyle Hotel Mátra Mátraháza
103.260 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
128.688 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval